A 15. RÉSZ KOMMENTÁRJA

 

Jákob és Lábán között elérkezik az igazság pillanata: a leírtakból az derül ki, hogy az évek óta felhalmozódó de ki nem mondott kisebb sérülések, ellentétek most napvilágra kerülnek és jól odamondanak egymásnak. A korábbi részek alapján Lábán olyan embernek tűnik, aki szereti a csinnadrattát, a külsőségeket és próbál korrekt és tisztességes lenni, de nem igazán sikerül neki. Végül valahogy mindig úgy dönt, hogy ő jobban járjon. De ha visszaemlékezünk arra, hogy mit csinált Jákob, hogyan lopta el csellel az elsőszülöttségi áldást, ugyanezt látjuk viszont: ahogy ő becsapta apját és testvérét, őt is így csapják be — többször is.

Bár Isten akarata volt egyértelműen, hogy ő kapja meg az elsőszülöttségi áldást, mégis le kellett aratnia azt, amit vetett. Úgy cselekedjetek az emberekkel, ahogy akarjátok hogy ők veletek cselekedjenek — mondja Jézus és ez a királyi törvény vagy aranyszabály Jákob életében is működött. Bár az áldás az életén visszafordíthatatlanul jelen volt, neki is meg kellett érezni, hogy milyen keserűséget okoz, ha az embert becsapják — mint ahogy ő tette Izsákkal és Ézsauval. Végül az Örökkévaló beavatkozásának köszönhetően Lábán és Jákob szövetséget köt és főhősünk így indulhat tovább a következő próbatétel, azaz Ézsau felé, aki nem kevesebb mint 400 emberrel indul Jákob elé. Erre a pánik tünetei vesznek erőt Jákobon, megrémül és azonnal imádkozni kezd. Hogy meghallgatja-e az imáját az Úr, az a holnapi részből derül ki. Van még egy fontos momentum Mahanaimnál: egyszerűen szembejönnek vele Isten angyalai. Nem tudunk semmi többet róluk, azt sem hogyan ismerte fel őket, azt sem hányan voltak, egy dolog biztos: hogy Jákob látta őket. Az is biztos, hogy nem véletlen, hogy pont ekkor és pont ott jelentek meg a Kánaán felé vezető úton. Erre több magyarázat van, de érdemes utánanézni és ha gondoljátok a honlapra írjátok meg a bejegyzés alá, hogy mit gondoltok, miért jelentek meg ezek az angyalok Jákobnak?

Jézus ma annyi és olyan szintű bölcsességet oszt meg a tanítványaival, hogy mindről a kommentár keretein belül nem lehet írni, így inkább szemezgetek. Beszél arról, hogy a tanítvány nem lehet nagyobb mint a mestere, de arról is, hogy egyszer minden titok kitudódik majd. Megtudjuk, hogy ember fiától ne féljünk, mert az emberek csak a testet képesek megölni, viszont Isten mind a lelket mind a testet képes elpusztítani a gyehennában. Itt érdemes megállnunk egy pillanatra, mert Jézus kész tényként beszél olyan dolgokról, amivel ha odamennénk a ma emberéhez, az azt gondolná, hogy elmentek otthonról, azaz hiányzik egy kerekünk. Pedig nem, sőt sokkal inkább az az igazság, amiről a Megváltó itt beszél: a gyehenna, az örök tűzzel égő tó létező valóság, csakúgy mint Isten testet és lelket elpusztító ereje. Jézus ezzel az egy mondatával közel hozza a természetfeletti valóságot és nyíltan beszél arról, hogy az embernek felelnie kell a tettiért. Van választása: vagy féli Istent és hisz benne és ezáltal örök életet kap, vagy nem és elkárhozik. Jézus a következő gondolatával további kijelentéseket ad az Atyáról: elmondja, hogy Isten a hajszálainkat számon tartja és nagyon értékesek vagyunk számára. Tegnap tettem közzé egy idézetet, miszerint az Örökkévaló a mennyei templomban ül, minden embert lát és próbára tesz — de Jézus továbbmegy és kijelenti, hogy Isten a legkisebb dolgunkról is tud, minden álmunkat és félelmünket ismeri.

Azután Jézus arról tanít, mekkora jelentősége van annak, ha valaki felvállalja őt az emberek előtt — mert ahogy az a folytatásból kiderül, Jézus felvállalása háborúsággal jár — ezt én anno 17 éves újjászületett keresztényként, közel 24 évvel ezelőtt a családomon belül tapasztaltam. Az életünk során számos alkalommal kerülünk olyan helyzetbe, hogy választanunk kell Jézus követése és a családi hagyományok követése között — és ezek jelenthetik a szívünkben, szellemünkben a legnagyobb harcot, mert a hozzánk legközelebb állókkal kell konfliktusba keverednünk. Mégis, ha ezt szelíden és szeretettel tesszük, a végén még a családtagjaink is Krisztus felé fordulhatnak. Erre is tudok említeni csodálatos példákat az egyházban. Ne adjuk fel az Ige hirdetését a családon belül sem — a magaviseletünk mellett szórjuk és hintsük a magot úgy ahogy Jézus mondta: legyünk szelídek mint a galambok és okosak mint a kígyók. Ha ezt tesszük lehet, hogy évekig tart, de a korábban reménytelen esetnek hitt rokonaink is az Úr felé fordulnak és valódi keresztényekké válnak.