A 7. RÉSZ KOMMENTÁRJA

 
A mai részben Szárai megpróbálja az örökösödés kérdését megoldani és az akkori közel-keleti szokásoknak megfelelően megkéri Ábrahámot, hogy termékenyítse meg Hágárt, az egyiptomi szolgálónőt. Ábrám meg is teszi, azonban Hágár tiszteletlenné válik Száraival szemben – abban az időben a meddő nőknek nem volt tisztessége, Hágár viszont termékenynek bizonyult. Erre Szárai keményen bánik vele, Hágár elmenekül, de egy angyal visszatéríti és megígéri, hogy Hágár fia (Izmael) áldott lesz és annyi utód származik tőle, hogy meg sem lehet őket számolni.

Így is lett: ma minden arab ősatyjaként tartja számon Izmaelt és valóban százmilliós, sőt egyes becslések szerint egymilliárdos nagyságrendű Izmael leszármazottjainak száma. Az is igaz, hogy vad lett és féktelen és hogy szembeszáll mindenkivel: olyan határozott és karakteresen elkülönülő identitással rendelkező és heves vérmérsékletű népcsoport mint az arab valóban egyedülálló a világban. De ne felejtsük el, hogy nekik is Ábrahám az ősatyjuk, csakúgy mint az ígéret népének. Szintén igaz, hogy a rokonai közelében lakik: Izrael és az Arab népek egymás tőszomszédságában “laknak” a XXI. században.

Azután megjelenik Isten Ábrámnak, Ábrahámnak nevezi és mond egy nagyon érdekes dolgot: “te pedig élj a jelenlétemben és senki se vádolhasson téged!” Ez már ismerős az Újszövetségből is, amikor a gyülekezeti elöljárókról van szó: az apostolok fontosnak tartották, hogy aki elöljáró, az példás életet éljen, hogy senki ne vádolhassa őt semmivel, azaz a jellem embere legyen. A házát rendben és tisztán tartsa, csakúgy mint az életét – ugyanezt kéri közel kétezer évvel korábban Isten Ábrahámtól is.

Isten itt szövetséget köt Ábrahámmal, amelynek jelét a körülmetélkedésben határozza meg – ez szintén a mai napig élő jel Izrael fiai között.

Szárai is megkapja a Sára (sok nép anyja) nevet és amikor Isten beígéri a valódi örököst, mindenki nevet: Ábrahám magában, Sára hangosan – el sem tudják képzelni, hogy ilyen élemedett korban hogyan válhat valaki termékennyé. Ezért a gyermek a nevetés, azaz az Izsák vagy Jicak nevet kapja.

Szintén a mai ószövetségi epizód figyelemre méltó része Ábrahám vendégszeretete: Ábrahám nem tudta kik jönnek pontosan, kik közelednek felé, mégis leborult eléjük és gazdagon vendégül látta őket. A vendégszeretetre való felhívás visszaköszön az Újszövetségben, méghozzá a Zsidó levélben, ahol a szerző felszólítja az olvasókat, hogy legyenek vendégszeretők, mert “voltak, akik angyalokat vendégeltek meg anélkül, hogy észrevették volna” – ezzel Ábrahámra utal. Az istenfélelem egyik formája a vendégszeretet: a vendégség során megnyilvánul a közösség, az adás és egy sor olyan dolog, amely Isten előtt kedves. Jézus is ezért mondja a tanítványoknak, amikor kiküldi őket, hogy ha új helyre mennek, nézzék meg, hogy hol vendégszerető a házigazda és ott szálljanak meg – mert ez is mutatta, hogy mennyire istenfélő az illető.

Mire az újszövetségi részhez értem a jegyzetek írásában, szinte ki is merítettem a rendelkezésemre álló időt, ezért a mai kommentár kicsit hosszabb lesz. A Hegyi Beszéd epigramma-gyűjteményében ma kerül sorra az adakozás, az ima és a böjt – egyik sem úgy – és ez helytelen az Egyszerű Fordításban, hogy “ha”, hanem “amikor” adakozol, amikor imádkozol, amikor böjtölsz – azaz Jézus alapvetésként kezelte, hogy tanítványai ezeket gyakorolják, ilyen életmódot élnek. Te mikor böjtöltél utoljára? Vagy adakoztál utoljára? Igaz, nincs törvény az Újszövetségben és a kegyelem idejében élünk és mindent szabad nekünk – de egyáltalán nem minden használ.

Amikor Jézus imádkozni tanít, erre sem szabad úgy tekintenünk, mint egy szó szerint mondandó imasablonra, amelyet ismételgetnünk kellene – ez teljesen szemben áll az Újszövetség szellemiségével. Jézus itt azokat a fő témákat jelöli meg, amelyek mentén imádkozzunk – erről kiváló könyvek is születtek, érdemes utánanézni az Interneten. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne szó szerint imádkozni amit Jézus mondott, de a Miatyánk sokkal többet tartalmaz mint néhány mondatot.

Aztán szól az anyagiak felhalmozásáról Jézus, amiről tegnap is beszéltünk: itt ki is mondja, hogy ahol az értékeink vannak, ott a szívünk is. Fontos, hogy a mennyei kincseinket halmozzuk, ne a földieket, de ha Isten közben bőségesen megáld és sikeressé tesz, ne váljunk a pénz vagy a gazdagság rabjává, hanem inkább nagylelkűen adakozzunk, mert ez egy jelzés arra, hogy Isten csatornaként használ bennünket az anyagi javak elosztásában.

Nemes és csodálatos szolgálat ez is, az apostoli levelek külön szólnak az adakozás ajándékáról.