A tegnapi részben mindössze annyit hallottunk Dávidról, hogy Isten az ő szíve szerint való férfiút szerez Izrael királyának, de a nevét még nem említi meg az Úr. Tehát Dávidról még név szerint nincsen szó, ennek ellenére a mai részben látjuk, hogy Jonatánnak élő hite volt Izrael Istenében.
Jonatán az, aki kijelenti, hogy Isten számára nem akadály, hogy csak ketten vannak (mármint ő és a fegyverhordozója), mert Istennek nem számít, hogy sokan vannak, vagy kevesen. Itt látjuk Jonatán hitét először megnyilvánulni: ő az, aki miután ezt kijelenti, édesapja tudta nélkül elindul a filiszteusok felé. Még egy jelet is kér Istentől: ha a filiszteusok felhívják oda magukhoz, az egyet jelent azzal, hogy Isten Izraelnek adja a győzelmet – ez is történt. De ha ez a jel nem lett volna elég, Isten ráadásképpen még a földet is megrázta: óriási földrengés támadt a filiszteusok táborában, akik még attól is megijedtek, hogy egy félholdnyi területen Jonatán és a fegyverhordozója lekaszabolt húsz filiszteust. A filiszteusokról tudni kell, hogy a kor egyik legfejlettebb, kifejezetten hadakozással foglalkozó krétai származású népe voltak. Az, hogy közülük húszat két izraeli ilyen könnyen levágott, az természetfeletti csodának számított.
Ezután jött még egy harmadik és egy negyedik jel is: a filiszteusok seregében harcoló héberek átálltak Saul és Jonatán oldalára, majd a barlangokban bujdosó izraeli katonák is előjöttek, és elkezdtek Saul oldalán harcolni. Így már közel 10.000 fős hadserege lett Saulnak – ezután az zsidók elkezdték irtani a filiszteusokat. Lényegesen nagyobb diadalt arathattak volna felettük, ha Saul – egy furcsa gondolattól vezérelve – nem hirdet böjtöt a hadseregben. Itt már lehetett látni, hogy Isten kezdte elhagyni Sault, aki ostoba döntések sorát hozta.
A következő ostoba döntése az volt, hogy meg akarta ölni a saját fiát, és a hadseregnek kellett közbeavatkoznia, hogy kimentsék őt a halál torkából. De a mai ószövetségi rész is egy nem túl bölcs döntésével kezdődik, hiszen nem merte megtámadni a filiszteusokat. Jonatán viszont érezte és tudta, hogy eljött a támadás ideje – az apja viszont eközben egy gránátalmafa alatt töltötte az időt. Mindezen döntések ellenére Isten rengeteg győzelmet adott Saulnak egész életében. Dávid nem véletlenül gyászolja később úgy Sault és két fiát, hogy hatalmas hősök estek el, mert bár Saul csinált sok ostobaságot, a harcokban bátor volt és hősies.
Az újszövetségi részben Jézus az ünnep utolsó nagy napján feláll és kihirdeti, hogy aki szomjazik, az menjen hozzá és igyon. Majd kijelenti, hogy aki hisz benne, annak a szívéből majd élő víznek a forrásai fakadnak. Ezután János apostol, az evangélium írója meg is magyarázza, hogy az Úr itt a Szent Szellemről beszél, nem természetes vízről. Viszont akkoriban a Szent Szellemet még senki nem kaphatta meg, hiszen Jézus még nem ment föl a mennybe, és nem dicsőült meg.
Pünkösd napján azonban kiáradt a Szent Szellem a földre, és amikor megnyugodott a tanítványokon, azok elkezdtek nyelveken szólni – de nem olyan nyelveken, amelyeket korábban tanultak, hanem olyanokon, amelyeket Isten adott nekik. Ők maguk eufórikus állapotba kerültek, nagyon nem is tudták, hogy mit beszélnek (többen azt hitté ezért, hogy részegek), viszont a diaszpórában élő zsidóság, akik más országokból jöttek, legnagyobb megdöbbenésükre hallották, hogy a saját nyelvükön hallják őket beszélni, méghozzá értelmes, Istent dicsőítő mondatokat mondtak ki. Isten ezt a jelet, a nyelveken szólást adta a Szent Szellemmel való betöltekezés, vagy ha úgy tetszik, a Szent Szellem keresztség jeléül minden tanítvány számára.
Kivétel nélkül minden alkalommal azt olvassuk, hogy amikor valakire rászállt a Szent Szellem és betöltötte, akkor az illető elkezdett úgymond „nyelveken szólni”. Nem minden esetben volt ez emberileg érthető beszéd – erről Pál apostol ír a leveleiben – mert van, aki angyali nyelveken szólal meg. Viszont az kétségtelen, hogy minden egyes esetben nyelveken szólással járt a Szent Szellemmel való betöltekezés. Jézus ráadásul a Szent Szellemről azt mondja, hogy kérjük, mert Isten a Szent Szellemet mérték nélkül adja, és ha mi gonosz létünkre tudunk a fiainknak jót adni, akkor mennyivel inkább képes a Mennyei Atya Szent Szellemet adni azoknak, akik kérnek tőle! Ezért ne legyünk restek kérni Istentől a Szent Szellemet, és azokat az ajándékokat, amelyeket az Újszövetségben megígért a Szellem által. Mert ha hittel kérjük, és nem kételkedünk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Isten előbb-utóbb meg is fogja adni.