Ma két nagy témánk van: az egyik, hogy Saul elkezdi üldözni Dávidot, sőt több alkalommal meg is akarja gyilkolni őt. Az Újszövetségben pedig Jézus Istenhez méltó kijelentéseket tesz. Elmondja, hogy azoknak az embereknek, akik nem születtek újjá és bűnben élnek, nem Isten az Atyjuk, hanem a Sátán. Majd kihirdeti, hogy „ÉN VAGYOK”. Ezt persze már a júdaiak nem tűrhették, meg akarták kövezni őt. De erről majd később.
Most térjünk vissza az Ószövetséghez, Saul és Dávid komplex viszonyához. A mai részben azt látjuk, hogy Saul kisebbrendűségi komplexusa elkezd felerősödni. Ha ehhez még hozzávesszük Sámuel negatív próféciáit és a gonosz szellemet, amit Isten küldött rá, egy mentális kórkép kezd előttünk kirajzolódni vagyis Saul egy depressziós és paranoiás emberré válik. Többször olvashatjuk a mai részben, hogy az Örökkévaló valóban Dáviddal volt és ezt Saul látta – legyen szó a lányáról, Jonatánról vagy Izrael népéről. Mindenki szerette őt, ráadásul Dávid egymás után aratta a filiszteusok feletti győzelmeket.
Ma betekintést nyerhetünk a szellemvilágba is azáltal, ahogyan Sault kínozta ez a gonosz szellem. Nem egy akarattalan robotot csinált belőle: ahhoz, hogy Dávid felé dobja a lándzsáját három ízben is, Saul akarata is kellett, az ő döntésére is szükség volt. A gonosz szellem – fogalmazzunk így – csak rásegített minderre, próbálta terelni Sault abba az irányba, hogy rossz döntéseket hozzon Dáviddal kapcsolatosan, és ez elég jól sikerült is neki.
Azért érdekes ez, mert sokan azt gondolják ma az evangéliumi keresztények közül, hogy ha valakiben démon van, attól egy akarattalan robottá válik és a démon veszi át az irányítást felette. Azonban a Bibliából egyértelműen látszik, hogy ez nincs így. Bár a démonok képesek az embert gyötörni, azonban az embernek szabad akarata van, és Isten képmására teremtetett. Ezeknek a szellemeknek, – pont Jézus beszél erről a mai részben – és az atyjuknak, a Sátánnak egyetlen célja van: megölni az embert, hiszen ő embergyilkos volt kezdettől fogva. Azonban az ember – még az is, akiben a démon van – ellent tud ennek állni. Ez történt a gadarai démonizált ember esetében is, akiben egy légiónyi démon volt, mégsem tudták őt megölni. Viszont, amikor Jézus átküldte ezt a légiónyi démont a disznónyájba, azok azonnal a tengerbe vetették magukat és az egész nyájjal végeztek.
Az Apostolok Cselekedeteiből is az látszik, hogy esetenként évtizedekig hordozott valaki démont magában, mígnem egyszer az apostolok ki nem űzték azt. Azt látjuk, hogy ha valakit megszálltak, akkor lett valamekkora mozgásterük – kiváltképpen abban az esetben, ha az ember szabad akaratával még rá is segített erre. Viszont még a démonizált is ellene tudott állni a gyilkos szándéknak.
Ezért voltak Saulnak is világos pillanatai, amikor egyszerűen nem fogadta el magára nézve ennek a gonosz szellemnek a befolyását – valószínű, hogy ez a démon a királyt is évtizedeken keresztül gyötörte, és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy egy kisebbrendűségi komplexusokkal küszködő, paranoid személy lett belőle.
Dávid ennek ellenére – ezt majd egy későbbi részekből fogjuk látni – soha nem emelt kezet Saulra, mert Isten felkentje volt. Ez óriási figyelmeztetés mindazok számára, akik elégedetlenek az aktuális pozícióban lévő vezetőkkel. Ha valaki, hát Dávid elégedetlen lehetett volna, hiszen Isten Sámuelen keresztül őt már királlyá kente Izrael felett. Lett volna lehetősége több ízben arra, hogy megölje Sault, aki élete végére már igazán rossz, kiszámíthatatlan vezetővé vált. Már Dávid saját emberei mondták, hogy ölje meg, hiszen Isten a kezébe adta. Azonban Dávid ezt visszautasította azzal, hogy mivel Isten adta Saulnak a királyságot, Isten is vegye el. Nem akart ő semmilyen királyi pozícióra törni.
A későbbi részekben olvashatjuk majd, hogy amikor Saul meghalt, Dávid őszintén gyászolta és siratta őt, mint Izrael hatalmas hősét és királyát – tisztelettel nézett fel rá egész életében. (Persze a történet folytatásából még sok minden kiderül.)
Az Újszövetségben Jézus két olyan horderejű kijelentést tesz, ami finoman szólva is sokkoló lehetett a törvénytisztelő farizeusok és vallási vezetők számára. Nemes egyszerűséggel kijelenti, hogy a hallgatóságának az atyja nem más, mint az ördög. Ugyanis hiába ismerték a törvényt, attól a szellemük még a szellemi halál állapotában volt. Jézus nyíltan kijelentette, hogy: „mivel bűnben élnek és a bűn alá vannak rekesztve, a bűn atyja egyben az ő igazi édesapjuk, aki nem más, mint a Sátán. Ez egyben az evangéliumnak az egyik központi üzenete: amíg valaki nem születik újjá, addig a bűn állapotában él, a szelleme pedig a szellemi halál állapotában van és bizony a levegőbeli hatalmassághoz tartozik szellem szerint, vagyis a halálhoz és a Sátánhoz.
Egyetlen szabályrendszer, egyetlen törvény sem képes kimenteni a bűnös embert ebből az állapotból, kizárólag a Názáreti Jézus Krisztusba vetett hit és az újjászületés. Így lehet szellemben átmenni az „örök halál” állapotából az „örök élet” állapotába.
Itt Jézus még tovább megy, azt mondja, hogy: „a ti atyátok gonosz, ti pedig örömmel megteszitek, amit ő kíván” – ez egy elég súlyos mondat, viszont ne felejtsük el, hogy magától Istentől származik. De hála legyen az élő Istennek, hogy van ebből az állapotból kiút mindenki számára, mert még tart a kegyelem ideje.
Ezután nem sokkal később az Úr kijelenti magát úgy, ahogy Isten jelentette ki magát Mózesnek az égő csipkebokorban, a „VAGYOK” nevén, úgy mint örökké létező Isten, aki volt, aki van, és aki lesz, a Mindenható. Aki emberi testet öltött azért, hogy az egész emberiséget megmentse és megszabadítsa.
Képzeljük csak bele magunkat ebbe a helyzetbe: Jézus ott van a templom területén, és tanítja ezeket a zsidó embereket, akiknek egy része egyébként hitt benne, és kerek-perec a szemükbe megmondja, hogy Ő a Mindenható Isten. A hithű zsidók számára ezután nem maradhatott más, csak a megkövezés, ez már az istenkáromlás netovábbja volt a szemükben. Ugyanis egyszerűen nem hitték el, amit Jézus tanított és nem akartak engedelmeskedni neki – erről szól a mai rész.
Viszont velünk egészen más a helyzet, hiszen bár nem látjuk őt, de hiszünk a tanításainak, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy úgy éljünk, ahogy ő, és olyanok legyünk, mint ő. Ezért számunkra az az üzenete, hogy aki hisz Isten Fiának a nevében, az múlt időben már átment a halálból az életre, és ez egy olyan reménység számunkra, amely mindennél többet ér.