A 42. RÉSZ KOMMENTÁRJA

 
Az evangéliumokban többször előfordul, hogy Jézus és a tanítványok szembesülnek egy feladattal vagy problémával, az Úr pedig a tanítványoknak megmondja, hogy kihez forduljanak vagy mit tegyenek, hogy az megoldódjon.

Például mielőtt bevonul Jeruzsálembe, szól a tanítványoknak, hogy hová menjenek a szamárért. A tanítványok csak annyit mondtak a szamár gazdájának, hogy az Úrnak van szüksége rá — erre az habozás nélkül rendelkezésükre bocsátotta az állatot.

De ilyen az adópénz is, amely egy hal szájában volt, amit Péternek ki kellett fognia, vagy az utolsó vacsora helyszínének kijelölése. Jézus Isten mindentudásából merítve egyszerűen kijelentette a tanítványoknak, hogy mit kell tenniük és valóban úgy történt: a hal szájában valóban ott volt az ezüstpénz és az utolsó vacsora helyszínének tulajdonosa valóban minden további nélkül átadta az Úrnak és az apostoloknak a helyet.

Jó hír, hogy ez a Szent Szellem kiáradása után folytatódott és ma is elérhető, méghozzá a szellemi ajándékok (pl. tudomány beszéde, bölcsesség beszéde, prófétálás) formájában. Az Apostolok Cselekedetei több olyan esetet is feljegyez, amikor a Szent Szellem “szervezett meg” találkozókat emberek között és adott a fentiekhez hasonló kijelentéseket a tanítványoknak.

Ilyen volt az, amikor az Úr Szelleme megszervezte Péter apostol és Kornéliusz római százados, illetve Ananiás és az átmenetileg megvakult Saul találkozását, akiből később Pál apostol lett. Egyik esetben sem volt kérdéses, hogy valóban Isten szólt-e hozzájuk, hiszen a másik fél igazolta annak valódiságát. Ha jobban megvizsgáljuk, a korai egyház időszakában az ilyen és ehhez hasonló kijelentések szinte mindennaposak voltak — Isten természetfeletti eszközökkel, kézen fogva vezette az apostolokat. A Szent Szellem ma ugyanígy bennünk él és lehetőségünk van az Ő mindentudásából meríteni, ezért fontos, hogy nyitottak legyünk rá és tartsuk nyitva szellemi szemeinket.

Szintén a mai újszövetségi részben Jézus imádkozik az Atyához azért, hogy ha lehetséges, ne kelljen kiinnia a poharat. De milyen pohárról beszél? A bibliai szimbólumrendszerben többször feltűnik a pohár számos kontextusban, ezek közül az egyik Isten haragjának pohara. Jézusnak ezt a poharat kellett kiinnia. De miért? Mi történik a Gecsemáné kertje után? Jézust elfogják, embertelenül megkínozzák, keresztre feszítik és szörnyű halállal meghal. Mondhatjuk azt, hogy de hát ő szent volt, akkor miért sújtotta Őt Isten a harag poharával, vagyis ezzel a rettenetes szenvedéssel?

Azért, mert önként vállalta, hogy mindenki helyett meghal a kereszten. Vállalta, hogy a testében felviszi a bűnt a keresztre és egy új emberi fajt hoz létre. Az apostoli levelek úgy írnak erről, hogy utolsó Ádámként halt meg és mindaz, aki hisz benne már a krisztusi fajhoz tartozik hit által. Így ő helyettünk szenvedett és hangos kiáltozásokkal és könnyhullatással könyörgött az Atyához azért, hogy ha lehet, ha van B terv, akkor inkább azt választaná. De nem lehetett: a kereszthalál révén kellett neki minden igazságot betöltenie. Voltaképpen Jézus már a tényleges haláltusáját vívta a Gecsemáné kertjében, órákkal annak fizikai beteljesülése előtt. Mivel hozzánk hasonlóan emberi testet kapott, ott szembesült azzal, hogy milyen őrületes fájdalmat fog majd jelenteni számára az elkövetkezendő néhány óra. Ráadásul a bűn átvétele miatt az Atya is elhagyta Őt kis időre, ezért kiáltott fel, hogy “Atyám, miért hagytál el engem?”.

Viszont ez számunkra felbecsülhetetlen örömhír: nekünk már nem kell megfeszítenünk magunkat és egyfolytában böjtölnünk és imádkoznunk, mivel Jézus tökéletes megváltást mutatott be értünk a kereszten. Nekünk annyi a dolgunk, hogy higgyünk Jézus Krisztusnak, Isten egyszülött fiának a nevében és ezért Isten az Ő szeretete által teljesen átalakítja majd az életünket.