A 39. RÉSZ KOMMENTÁRJA

Akik kicsit jártasabbak a Szentírásban, tudják, hogy mielőtt Pál apostol megtért volna, Saulnak hívták és elkötelezett farizeus volt. Ki nem állhatta a keresztényeket: mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza a keresztény hit terjedését. Azonban a damaszkuszi úton magával Jézus Krisztussal találkozott, aki nem azt kérdezte tőle, hogy “Miért üldözöd a tanítványaimat?”, hanem azt, hogy “Miért üldözöl engem?”. Jézus ezzel a kérdéssel 100%-ban azonosította magát tanítványaival és semmi különbséget nem tett maga és a követői között.

A mai újszövetségi részben ugyanez tűnik fel: Jézus kijelenti, hogy az ítéletkor szintén az fog számítani, amit akár a legutolsó tanítványával tettünk, mert az Úr teljes egységben van velünk. Ezért ha velünk jót tesznek, Jézussal tesznek jót. Ha bennünket bántanak, a Messiást bántják. Ha mi jót teszünk a legkisebb társunkkal az Úr követői közül, az szintén olyan, mintha vele tettünk volna jót, bármi legyen is az: étel-ital, szállás, gondozás vagy ellátás. Ebből a hasonlatból kiderül, hogy ezek a jótettek kivétel nélkül mind számon vannak tartva az Atyánál.

Jézus ebben a hasonlatban “Emberfiaként” azonosítja magát. Erre a névre az Ószövetségből talán emlékeznek azok, akik január óta hallgatják a Napi Hangzó Bibliát. Dániel könyvében van szó az Emberfiáról, aki Dániel próféta egy látomásában az Öregkorútól megkapja a hatalmat. Ez a hatalom átruházás és ez az ítélet valószínűleg az ezeréves királyság kezdetén következik be azok felett, akik akkor éppen élnek a földön.

Jézus a 25. fejezet 34. versében ezt mondja: “Tiétek ez a Királyság, vegyétek birtokba, mert Isten számotokra készítette a világ kezdete óta!” Ebből az következik, hogy a Messiás uralkodása a Földön már Isten tervének része volt a teremtés kezdete óta. Jézus ezeréves királysága rengeteg ígéret beteljesedése lesz, amit Isten adott Ádámnak, Ábrahámnak, Dávidnak és Izrael egészének.

Bizonyos bibliakutatók szerint ebben a példázatban nem csak úgy általános értelemben vett tanítványokról van szó, hanem az Úr azon hűséges követőiről, akik a Nagy Nyomorúság alatt kitartottak Jézus mellett és hirdették az evangéliumot, beleértve a 144.000 elpecsételt izraelitát. Megint mások az itt “testvéreknek” nevezett személyeket kizárólag zsidóknak gondolják, mégpedig azért, mert a Nagy Nyomorúság idején példátlan antiszemitizmus lesz a Földön és a zsidóknak óriási szüksége lesz külső segítségre az alapvető életfunkcióik fenntartásához. Azok pedig, akik bármilyen formában gondoskodnak akár egyetlen izraelitáról, csak igazi hívők lehetnek, akik elismerik a zsidó nép választott mivoltát, mert ezzel az életüket kockáztatják. Mindazonáltal egyik feltevés sem derül ki egyértelműen a szövegből.

Fontos még megemlíteni, hogy az Emberfia itt nem a gondolataik vagy hitük alapján választja ketté és ítéli meg az embereket, hanem a tetteik alapján, méghozzá annak alapján, ahogy a testvéreivel bántak. Bár a hasonlatot többféleképpen magyarázhatjuk, egy dolog biztos: a jó cselekvésében ne restüljünk meg, ahogy a Károli fordítás fogalmaz. Azaz legyünk proaktívak, keressük a lehetőségeket arra, hogy jót tegyünk a testvéreinkkel minden élethelyzetben — abból biztosan nem származik kárunk, hanem szépen lassan gyűjtögetjük mennyei kincseinket.