A 36. RÉSZ KOMMENTÁRJA

A törvényben ma tovább olvashatjuk a vitás ügyek rendezésére vonatkozó törvényeket, szabályokat és rendelkezéseket. Egy részük specifikusan az ókori Izraelre vonatkozik, más részük viszont univerzális üzenetet hordoz a ma élő generációknak is. Rettenetes büntetést vont maga után például a bálványimádás, konkrétan azonnali halált jelentett, de ugyanez vonatkozott a “varázslónőkre” is.

Abban az időben a bálványimádás olyan életmóddal járt együtt, amelyek ma is köztörvényes bűncselekménynek számítanak: az emberáldozatok, a szakrális prostitúció vagy az öncsonkítás is a bálványimádó kultuszok részei voltak. Isten ezt nem csak tiltotta, hanem halállal büntette, nehogy terjedni kezdjenek ezek a szörnyű szokások Izrael népe között. Az izraelitáknak mindösszesen állatáldozatokat kellett bemutatnia, amelyre a próféciák tanúsága szerint a jövőben is sor fog kerülni, de ezek nem köztörvényes bűncselekmények. A zsidó államon kívül egyetlen más társadalom sem volt az Ószövetségben, amely olyan törvényt és értékeket hordozott, amelyek a mai napig maradéktalanul megállják a helyüket.

Dávid erről a törvényről énekelt, ebben gyönyörködött, ezt dicsérte zsoltáraiban. Erről mondta, hogy az, aki ezen gondolkodik éjjel és nappal, olyan lesz mint a víz mellé ültetett fa, amely idejében meghozza gyümölcsét és a levele nem szárad el soha. Jézus erről a törvényről jelentette ki, hogy nem annak eltörlésére, hanem betöltésére jött.

De mi a különbség a törvény megtartása és betöltése között? Miért hangzik el ez annyiszor a Szentírásban? A törvény megtartása annyit jelent, hogy van egy sor szabály, itt konkrétan 613, amelyet igyekszünk betartani és nem áthágni. Ezeket a szabályokat halljuk valakitől, külső forrásból. Azt is megértjük, hogy milyen büntetéssel jár, ha nem tartjuk be mindezeket és milyen jutalommal, ha e szabályrendszer szerint élünk. A lényeg, hogy mindezt külső kényszer hatására tesszük.

Azonban a törvény betöltése belső indíttatás hatására történik: itt már nem külső kényszer hatására, a büntetéstől való félelmünkben tartjuk be a szabályokat, hanem azért, mert bennünk olyan átalakulás ment végbe, aminek következtében nem is akarunk törvénytelenül élni. Erről beszélnek az ószövetségi próféták, amikor azt mondják, hogy Isten kiveszi belőlünk a kőszívet és annak helyébe hússzívet ad. Ezt a törvény kényszere alatt lehetetlen volt betartani, mert nem történt meg az ember belsejében az a változás, ami késszé tett volna bennünket arra, hogy betöltsük a törvényt.

Ezért kellett az újjászületés, azaz szó szerint a “felülről foganás”, aminek következtében létrejött az új ember a bensőkben és újjászülettünk. Ez a hússzív tehát nem más, mint maga az újjászületés, a magzat, amiből kinő az új ember, aminek már esze ágában nem lesz törvénytelenséget cselekedni, mert már nem vágyik rá. Hiszen nincs benne bűn, mert Istentől született. És az ilyenek ellen nincs törvény. Az újjászületés egy valóságos szellemi aktus, amelyet nem lehet kikerülni.