A 28. RÉSZ KOMMENTÁRJA

 

Ma megtudjuk az arányokat arra vonatkozóan, hogy mi mennyivel tartozunk Istennek és nekünk mennyivel tartoznak azok, akik vétettek ellenünk. A tízezer talentum, akár aranyról, akár ezüstről van szó, óriási vagyont jelentett, amit ha mai pénzben kellene kifejeznünk, több milliárd forintos nagyságrendet tenne ki.

Ez a képes beszéd arra a bűntengerre vonatkozik, amit születésünk óta elkövettünk, akár szándékosan, akár nem: a lényeg, hogy szinte kifejezhetetlenül nagy. De mindezt az óriási adósságot elengedi Isten, csak egyet kér: hogy fogadjuk be a Fiút a szívünkbe, aki minden elismerést megérdemel, mert bezárta a bűneinket a testébe a kereszten és a fához szegeztette őket.

Nincs az a dicséret és hálaadás, nincs az az adakozás és áldozat, ami képes lenne akár egy tízmilliomodnyit is kifejezni abból, amit a Názáreti Jézus Krisztus elvégzett értünk a Golgotán.

A töménytelen mennyiségű adósság elengedése, és a végtelen élet, amely örökké tart egy olyan univerzumban, ahol a jogosság és az igazság nem vágyálom lesz, hanem hús-vér valóság, kifejezhetetlen értéket képez. Ez áll a mérleg serpenyőjének egyik oldalán.

A másik oldalon azok a sérelmek, amiket a testvéreink okoztak nekünk. A példázatban ezek értéke összesen 100 ezüst, ami talán mai pénzben néhány százezer forintos nagyságrendet jelenthet. A milliárdos adóssal szemben a király, azaz Isten olyan nagylelkűséget gyakorolt, ami felfoghatatlan.

Ezt a példázatot is sokszor olvassuk és elmegyünk mellette, de tegyük fel, hogy velünk történik mindez: szüleinktől hatalmas vagyont örököltünk és megbízunk egy vagyonkezelő céget, hogy alakítsa ki a portfóliónkat, különböző befektetési formák alkalmazásával. De a piac olyan szerencsétlen fordulatot vesz, hogy a több milliárd forint értékű vagyon egyetlen tőzsdei manőverrel elveszik. A vagyonkezelő cég vezetőjét, azaz a portfólió-menedzserünket a szerződésünk értelmében felelősség terheli a törvény előtt, akár több év börtön is várhat rá.

Azonban mi mindezt elengedjük neki, mert bár hatalmas vagyont tékozolt el, a családunkban még bőven van tartalék és ha nem muszáj, miért tegyünk tönkre egy egyébként tehetséges gazdasági szakembert egyetlen baklövés miatt?

A bróker már közben az öngyilkosságon gondolkodik, mert tudja, hogy képtelen lesz helyreállítani ezt az óriási veszteséget és először nem hiszi el, hogy elengedtük az adósságát. A hitetlenkedése azután euforikus örömbe csap át és elhatározza, hogy egy hónapig mindenkivel jót cselekszik.

Az egy hónapnak azonban hamar vége szakad és mivel ő volt a család bankja és hitelezője — a gazdag rokon — , körbejár, hogy behajtsa azokat a kinnlévőségeit, amit a sógora, a testvére és az unokatestvérei kölcsönöztek tőle korábban. Mivel eddig mindig visszaadták kamatostól, azt gondolja, hogy most sem lehet probléma. Azonban az egyik unokatestvére bevallja neki, hogy a hárommillió forint, amit kölcsönkért, nem csak hogy elúszott, hanem az előrelátható jövőben esélye sincs arra, hogy visszaadja.

Erre emberünk megfenyegeti, hogy ha nem keríti elő a pénzt, verőembereket küld rá. A milliárdos, aki korábban sokkal nagyobb tartozást engedett el neki, megtudja mindezt és úgy dönt, hogy mivel ő sem tudta elengedni a néhány millió forintos tartozást, ezért a törvény teljes szigorával fog lesújtani a vagyonkezelőre.

Ilyenek vagyunk mi: azt a kis adósságot kell elengednünk, amivel a lelkünkbe gázoltak, amivel megkárosítottak vagy megloptak bennünket. Mi ez ahhoz képest, amit az Úr elengedett nekünk? Arányaiban semmiség, de mégis, sokszor képtelenek vagyunk a megbocsátásra. Ekkor mindig jusson eszünkbe, hogy az Atya mennyire nagyvonalú volt velünk, amikor elengedte a milliárdos tartozást.