A 27. RÉSZ KOMMENTÁRJA

 

Jézus ma a gyermekekről, a kicsinyekről beszél. De kik ezek a kicsinyek? Kik ezek a gyerekek? Egy másik helyen azt mondja, hogy hálát adok neked Atyám, hogy Isten Királyságának az igazságait elrejtetted az értelmesek és okosak elől és kijelentetted ezeknek a kisdedeknek. Pál apostol egy egyik levelében úgy fogalmaz, hogy test szerint mi keresztények nem sokan vagyunk nemesnek, előkelőek vagy felső osztályból származók, mert a világ semmijeit hívta el Isten, hogy a valamiket megszégyenítse.

Milyen tulajdonságát emeli ki itt a gyermekeknek Jézus? Azt, hogy képesek megalázkodni, képesek bocsánatot kérni. Persze itt nem csak a gyerekekről van szó, hanem fontos, hogy a gyerekek mögé lássunk: azokról is szó van, akik az Úr szemében gyermekek és kisdedek. Akikről azt mondja, hogy ha csak egy pohár vizet kapnak az olyan, mintha magának az Úrnak adnánk.

Itt szakadjunk el egy pillanatra ettől a hasonlattól és nézzük meg, kik voltak Jézus első tanítványai? Kik követték őt kezdetben? Kiket tekint Ő kisdedeknek? Egyszerű galileai halász- és mesterembereket, akik a társadalmi ranglétra alján helyezkedtek el, kiváltképpen ami a “szentséges” életet és az írások értelmezését illeti. A társadalom nem tartotta őket sokra, sőt miután elkezdték az evangéliumot hirdetni, az ókori civilizáció söpredékként tekintett rájuk. Ezt maga Pál apostol fogalmazta meg így, aki — ellenben a többi apostollal — komoly befolyással rendelkezett megtérése előtt.

Ha megvizsgáljuk a frissen megtértek és újjászületett tanítványok helyzetét, más lehetőségük ezeknek az embereknek nem is volt, csak az Úr — senkitől és semmitől nem várhattak segítséget, csak Jézustól. Teljes szívükkel és lelkükkel ragaszkodtak hozzá, mint ahogy a kisgyermek a szüleihez — őket tekintette Jézus kisdedeknek és gyermekeknek. Nem volt más választásuk, csak az, hogy teljes szívükkel és lelkükkel az Urat keressék és rá támaszkodjanak.

Ezért mondja itt Jézus, hogy jaj annak, aki akár egyet is eltérít a hitétől ezen kicsinyek közül — mert a hitünk az a felbecsülhetetlen kincs, amiről a Szentírás azt állítja, hogy értékesebb a kohóban hétszer megtisztított ezüstnél. Ezért kell nagyon vigyázniuk az Ige értelmezőinek és magyarázóinak, hogy milyen irányba terelik a hallgatóságot és többek között ezért mondja Jakab, hogy a tanítók ítélete súlyosabb lesz — persze, csak ha tévtanításokat terjesztenek, amire sajnos bőven akadt példa az egyházban az elmúlt húsz évszázadban.

Érdemes megvizsgálni a saját szívünket is, hogy megmaradtunk-e kisdednek? Képesek vagyunk-e megalázni magunkat Isten keze alatt? Mert azt sem szabad elfelejtenünk, hogy aki megalázza magát, azt Isten felmagasztalja, aki viszont önmagát felmagasztalja, arra megaláztatás vár. De ha csak egy morzsányi maradt benned abból a képességből, hogy megalázd magad, ne csüggedj, mert az Úr kijelentette, hogy a hajladozó nádszálat nem töri el, a pislákoló lángocskát nem oltja ki, amíg diadalra nem viszi az ítéletet. Az Úrnál tehát megvan az újrakezdés lehetősége: Ő csak annyit kér, hogy üresítsd ki magad előtte és veszítsd el magad, így nem csak Őt, hanem egy csodálatos életet is találni fogsz.