A 13. RÉSZ KOMMENTÁRJA

 

Jákob elindul Mezopotámiába nősülni, erre Ézsau új feleség után néz: elveszi Izmael lányát, Mahalatot. Jákob égig érő lépcsőt lát, amin fel-alá járnak Isten angyalai, majd Adonáj (ez szerepel a héber eredetiben az Örökkévaló helyén) hangját hallja, aki megáldja őt. Mindez este történik. Miután felkel, reggel megfogadja, hogy Adonáj lesz az Ő Istene és minden bevételének egytized részét visszaadja neki. Ezután következik a találkozás Ráhellel és apjával, Lábánnal, majd Jákob elkezd dolgozni a rokonoknál. Lábán, a nagybátyja hét évi szolgálat fejében neki ígéri a gyönyörű Ráhelt, de helyette a nem annyira szép Leát kapja először és csak azután Ráhelt plusz hét év fejében. A feleségek pedig elkezdik szülni a gyermekeket, akik nem mások mint Izrael 12 törzsének pátriárkái és akik neveivel majd az új világon is találkozni fogunk: ez a nevek lesznek ugyanis felírva a drágakövekből készült kapukra az Új Jeruzsálemben. Érdekes lesz elbeszélgetni velük majd a mennyben 🙂 .

Jézus ma feltámasztja a zsinagógafő leányát, meggyógyítja a vérfolyásos asszonyt és két vak embert, majd tudtára adja a tanítványoknak, hogy imádkozzanak aratókért, akik learatják a gabonát — persze érti ezalatt azt, hogy még többen menjenek ki és hirdessék az Isten Királyságáról szóló örömüzenetet.

Az Úrnak ez a mondata éppen olyan élő és ható ma is, mint akkor: kérnünk kell az aratás Urát, hogy küldjön még sokkal több aratót, hogy learassák a gabonát. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy már úgyis mindenki hallotta Magyarországon az evangéliumot, hiszen nincs olyan hagyományos és elektronikus sajtóorgánum, amin keresztül részben vagy egészben ne áradna ránk a vallás. De Jézus nem vallásról beszélt, sőt az újszövetségi hitnek semmi köze nincs a valláshoz. Sem a liturgiákhoz, sem semmiféle más külsőséges vallásos cselekedethez.

Az, amiről Jézus és később más aratók, azaz az apostolok és az evangélisták beszéltek, az hit egy olyan személyben, aki halott volt, de feltámadt a halálból és él. Az Isten Királyságról szóló örömüzenet lényege: elhinni azt, hogy a Názáreti Jézus Krisztus 2000 évvel ezelőtt meghalt és feltámadt a halálból. Ekkor a szellemvilágban olyan kataklizma játszódott le, amit valószínűleg már csak az új világban fogunk megtudni – mindenesetre abban az időben annyira nyilvánvaló volt Jézus feltámadása, hogy még a rómaiak sem vitatták. Annyi embernek jelent meg Jézus, hogy mind a zsidó vallási vezetők, mind pedig a rómaiak inkább azt kezdték el terjeszteni, hogy meg sem halt, hanem az egész keresztrefeszítés csak trükk volt. Nem tudtak mit kezdeni a feltámadással, illetve azzal hogy van valaki, akin nincs hatalma a halálnak. Pedig ez a mi a hitünk alapja és ha ebben nem hiszünk — írja Pál apostol — , akkor a világon minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ez maga a keresztről való beszéd, ami Isten ereje számunkra, akik megtartatunk, de bolondság azoknak, akik elvesznek.

Igen, azt, hogy a világiak komplett bolondnak néznek, el kell viselnünk, mert számukra ez képtelenségnek tűnik, mint ahogy tűnt Jézus korában a vezetők számára. De ez nem jelenti azt, hogy ne kellene alkalmas és alkalmatlan időben előállnunk a bennünk lévő reménység megismertetésével. Nem szabad, hogy a közeg, amiben élünk megfélemlítsen, miközben mi valóban tudjuk és ismerjük az igazságot, ami szabaddá tesz. Jézus azt mondja tehát a mai részben, hogy kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön aratókat az aratásba. Ezek az aratók mi vagyunk ma: Jézus nem csak a szolgálati ajándékokat ruházta fel azzal, hogy menjenek és tegyenek tanítványokká minden népeket, keresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek a nevében, hanem ezt a követőinek mondta, azaz mindazoknak, akik hisznek benne és tanítványaivá váltak.