22. RÉSZ + KOMMENTÁR (1Móz 44,1-45,28; Mt 14,13-36; Zsolt 18,37-50; Péld 4,11-13)

149 Ft

Hallgass bele!

Leírás

Ízelítő a napi kommentárból:

Mindegyik bővölködés-csodára mondhatjuk, hogy ellene megy a józan észnek. Péternek sem akaródzott először kivetni a hálót, azonban az apostol a hitét fejezte ki azzal, hogy ezt mondta: “De azért, mert te mondtad, kivetem a hálót!” Kellett tehát egyrészről, hogy Jézus szóljon, másrészről pedig, hogy Péter cselekedjen. A másik “kenyérszaporítós” csodánál pedig volt valamilyen alapanyag – ha úgy tetszik mag – , amit az Úr természetfeletti módon megsokasított, megsokszorozott. Akik jártasabban a Szentírásban, talán emlékeznek arra, hogy ehhez hasonló már történt az Ószövetségben is, mégpedig Szareptában, amikor Elizeus megsokasította az özvegyasszony olaját. Tekinthetünk az asszony olajára vagy az evangéliumokban szereplő kenyerekre és halakra úgy tehát mint magokra, amelyeket Isten növesztett ki, csakúgy mint a teremtéskor.