Zakariás Könyve

Zakariás 6,1

Ezután Zakariás éjszakai látomásaiban négy harci szekeret látott, amelyek két bronzhegy közül jöttek ki. A nyolc látomásban szereplő “előrejön” vagy “kijön” (a héberben jásá’) szavak gyakorisága miatt az avatott olvasó érezheti úgy, hogy a látomásban történtek intenzitása fokozódik, itt valami dinamikus dolog történik, amely ebben a látomásban éri el a tetőpontját. A szekerek az ítélet eszközei a bronz pedig az a szín, amely szintén ezt a képzettársítást hozza magával a Szentírásban (II.Móz 27,2; IV.Móz 21,9).

A bronzot arra is használták, hogy megvédjen a támadóktól (Ésa 45,2; Jer 1,18), ezért az áthatolhatatlan védelem képe is felsejlik a bronzhegyekkel. Némely magyarázók szerint a hegyek bronz színe a felkelő nap miatt alakult ki, azért látta Zakariás bronznak őket. Ezen magyarázók szerint ezért a nyolc látomásból az elsőt Zakariás valószínűleg este kapta és mire az utolsóhoz ért, már a nap felkelőben volt. Ez is egy vélemény, de nem valószínű, hogy így történt.

A hegyek lehet, hogy az utat jelentik a mennybe, ahonnan az ítélet ezen végrehajtói (ti. a lovak és a szekerek) előjöttek. Egy másik nézet szerint e két hegy nem más mint a Sion hegye és az Olajfák hegye, a völgy pedig a Kidron-völgy. Egy harmadik szerint pedig e két hegy az Olajfák hegye kettéválva, miután a Messiás visszatért a Földre. Akárhogy is van, annyi biztos, hogy ezek bronzhegyek – legalábbis Zakariás látomása szerint.

“A Szentírás szimbólumrendszerében a szekerek és a lovak mindig Isten hatalmának föld felé vetített ítéletét jelentik (Jer 46,9-10; Jóel 2,3-11; Náh 3,1-7). A látás ezért szólhat az Úr ítéletének napjáról az északi és a déli népek ellen.”

Zakariás 6,2-3

Az első szekeret húzó lovak vörösek voltak. Feketék húzták a másodikat, fehérek a harmadikat és tarkák a harmadikat. Mindannyian erős lovak voltak. A lovak és a szekerek is jelenthetnek angyalokat és valószínű, hogy a lovakat jelképező angyalok előkészítik a szekeret szimbolizáló angyalok feladatait. A lovak színe utalhat az ítélet különböző aspektusaira: háborúra és vérre a vörös lovak esetén; diadalra és győzelemre a fehér lovaknál; éhségre és halálra a feketéknél; csapásokra és betegségre a tarkánál. (Jel 19,11; Jel 19,14; Jel 6,1-8).

Zakariás 6,4-6

Miután a próféta kéri a látomás magyarázatát, az értelmező angyal elmagyarázza, hogy a lovak a menny négy szellemét (héberül: ruhoth) szimbolizálják, amelyek a előremennek és az egész föld Urának a jelenlétében tartózkodnak. Ők nem mások, mint küldöttei, akaratának végrehajtói (Zsolt 104,4). A fekete lovas szekér északra indult Jeruzsálemtől, abba az irányba, ahonnan Izrael legtöbb ellensége elfoglalta az ígéret földjét (pl. Babilon Jer 1,14; 4,6; 6,22; Ezékiel 1,4). A fehér lovas szekér indult következőként, követve északi irányba a feketét. A tarka lovas délre indult, Egyiptom irányába, amely a zsidóság másik engesztelhetetlen ősi ellensége volt. Feltételezhetően a vörös lovak is dél felé indultak.

Palesztina földrajzi fekvése miatt ez volt az a két irány ahonnan egyáltalán az ellenségek jöhettek: északról és délről. A Földközi-tenger nyugatról, az Arab-sivatag pedig keletről lehetetlenné tette komolyabb ellenséges hadműveletek megvalósítását. Mivel a szekerek égtájak és nem egy adott földrajzi terület felé indultak, valószínű hogy nem országok ellen hajtottak égre ítéletet, hanem univerzálisan a pogányok birodalmak ellen. Ha a teljes képet tekintjük, akkor ebből az derül ki, hogy Isten megítéli mindazon nemzeteket, amelyek Izrael ellen álltak a történelem folyamán.

Zakariás 6,7

Amikor ezek a lovak “kimentek” a bronzhegyek közül, alig várták, hogy bejárják a földet, azaz már nagyon szerették volna végrehajtani az ítéletet. Az Úr engedélyt adott nekik erre és ők elindultak. Fontos megjegyeznünk e látomás alapján is, hogy a nemzetek sorsa Isten és nem ember irányítása alatt van. Próféciák is ezért tudnak létezni: Isten előre tudja, mit akar az egyes nemzetekkel tenni és azt kijelenti szolgáinak.

Zakariás 6,8

Ezután az Úr kiáltott Zakariásnak. Elmondta, hogy a lovak kimentek és csillapították haragját “észak földjén”. Ez valószínűleg különösen a Babilon elleni ítéletre vonatkozik, de utal Izrael minden ellenségének a megsemmisítésére is. Babilont 20 évvel a próféciát megelőzően a Perzsák igázták le Kr.e.539-ben.

Zakariás nyolc látomásának összefoglalása

Zakariás nyolc éjszakai látomása
Szám Igehely Tárgy Üzenet
1 1,7-17 A lovas a mirtuszfák között Jahve szuverén hatalmában áll Izrael helyreállítása
2 1,18-21 A négy szarv és a négy kovács (mesterember) Izrael diadala ellenségei felett
3 2. fejezet A férfi a mérőzsinórral Előkészületek Izrael jövőbeni helyreállítására vonatkozóan
4 3. fejezet Jósua főpap megitsztulása és helyreállítása Izrael papi szolgálatának helyreállítása
5 4. fejezet Az arany mécstartó és a két olajfa Izrael bizonysága a pap és király Messiás uralma alatt
6 5,1-4 A repülő tekercs Ítélet Izrael szövetségen belüli engedetlensége miatt
7 5,5-11 Az asszony az ólomedényben A gonosz visszatérése Babilonba
8 6,1-8 A négy szekér Ítélet Izrael ellenségei felett

III. Jósua főpap jelképes megkoronázása (Zak 6,9-15)

A látomás véget ért, Zakariás felkelt álomszerű állapotából. Ami ezután következik, az egy jelképes esemény, amely Jeruzsálemben történt meg az Úr parancsára.

Ennek a ceremóniának (ti. Jósua főpap megkoronázásának), a helyszíne jelentőséggel bír. A látomássorozat centruma, azaz a negyedik és az ötödik látomás Jósa főpapról és Zerubbábel kormányzóról szól, aki Dávid leszármazottja. Itt Zakariás ezt a két látomást összeköti Messiással, aki egyben pap és kormányzó, azaz király. Így a jövőben helyreállított Izrael már úgy tűnik fel, mint aki felett a Messiás PAP-KIRÁLY uralkodik.

A harci szekerek és lovak által szimbolizált ítélet és pogány világbirodalmak pusztítását (Zak 6,1-8) azonnal Jósua főpap megkoronázása követi, amely Krisztust jelképezi királyi dicsőségben (Zak 6,9-15). Ez általában véve is a próféciák rendje a Bibliában: először az Úr napjának ítélete, majd a királyság áldásai következnek.

Bár a nyolc éjszakai látomásnak vége, Jósua megkoronázása szorosan kapcsolódik ezekhez a kijelentésekhez, így Zakariás napjai és a végidők kiteljesedett messiási uralma között is híd képződik. A koronázás már nem látomás, hanem egy ténylegesen lezajlott, jelképes történelmi esemény, amely minden valószínűség szerint a látomások másnapján következett be.

Ez a jövendölés/esemény magyarázataként és csúcspontjaként is szolgál az előző éjszakai látomásoknak. Vannak kommentátorok, akik ezt a jövendölést az előző látomáshoz kötik vagy annak részeként kezelik, csakúgy mint az első, második és negyedik fejezetekben található jóslatokat az azokat megelőző álmokhoz. Azonban még ezek a magyarázók is megegyeznek abban, hogy ez a jövendölés eredetileg nem volt része a 6,1-8-ban található látomásnak, hanem a korábban előforduló “csemete” próféciát erősíti.

A tanulság, ami ebből a jelképes ceremóniából levonható az az, hogy a Messiás királyként és papként jelenik meg egy személyben és újjáépíti Isten templomát Izráel jövőbeni helyreállításának részeként az ezeréves királyságban.

Ez az egyik legjelentősebb és legértékesebb messiási prófécia: az egész Ószövetségben ennél világosabb utalást senki nem ad a megígért megváltó személyére, az általa betöltendő hivatalra és elvégzendő küldetésre vonatkozóan.

Zakariás 6,9-10

Az Úr szava érkezett Zakariáshoz azzal az instrukcióval, hogy vegye el egy részét (vagy az egészét) annak áldozatnak, amelyet némelyek a száműzöttek közül hoztak Babilonból a templom helyreállítására. A visszatértek között Heldáj, Tobijjá és Jedája. A próféta Cefánija ben Jósiás házában találkozott velük, ahol minden bizonnyal tartózkodtak.

Zakariás 6,11

Zakariásnak díszes koronát kellet készítenie az adományozott ezüstből és aranyból és azt Jócádák ben Jósua főpap fejére kellett tennie (3,1). A héber szöveg többes számot, “koronákat” használ, ami vagy arra utal, hogy több koronából állt az ékszer vagy arra, hogy különleges, szakrális használtra szánt korona volt (Jel 19,12). Bizonyos magyarázók szerint két korona és kettős koronázás volt – az egyik Jósuáé, a másik Zerubbábelé; azonban erre nincs utalás ebben a részben. Ez a korona nem a főpap szokásos turbánja volt, hanem királyi, sok részből álló korona (héb: ataróth; Jel 19,12). Zakariásnak nem papként, hanem királyként kellett megkoronáznia a főpapot (Zsolt 110,4; Zsid 7,13).

Ha visszakanyarodunk a jelenhez, megállapíthatjuk, hogy Krisztus már most is a Főpap, a legszentebb személy a függöny mögött (Zsid 9,11-14; III. Móz 16,15) és az Atya trónján ül. Azonban még nem lépett a földi nyilvánosság elé, hogy elfoglalja a Zakariás által jelképezett trónt – ez még a jövő zenéje.

Zakariás 6,12

Ezután Zakariásnak be kellett jelentenie a szuverén Jahve nevében, hogy a jelenlévők a figyelmüket Jósua főpapra irányítsák, akit Zakariás a “Csemete” névvel illet (héb: semah, szószerint “ágacska, sarj” Zak 3,8, Ézs 11,1; 53,2; Jer 33,15; Agg 2,23). Jósua a jövőben megjelenő messiási sarjat, csemetét szimbolizálta. Ez a név arra utalt, hogy ez az eljövendő Sarj, szerény körülmények közül fog “kisarjadzani” (Ézs 53,2; Mik 5,2). A héberről fordított “kisarjadzik ott, ahol van” egy szójáték a “sarj” szóval. Annyit jelent kb. hogy fel fog törni az élete ennek a sarjnak onnan lentről, ahol az élet éppen hogy pislákol. A birodalma aztán fokozatosan egyre jobban kiterjed, végül Ő építi fel Jáhve templomát.

A második templom felépítésének idején Isten Zerubbábelt választotta ki a munkára, nem Jósuát (Zak 4,9-10). Azonban a Messiást – akinek Jósua az előképeként szolgált – választotta ki arra, hogy felépítse a távoli jövőben felépülő templomot (Ézs 2,2-4; 56,6-7; Ezé 40-43; Mik 4,1-7; Agg 2,6-9). Azok számára, akik nem hisznek az ezeréves királyság tényleges eljövetelében, a templom az egyházat jelenti.

Jósua és Jesua, azaz Jézus nevének összecsengése sem véletlen: mindkét név jelentése az, hogy az “Úr Megment”.

Az arámi Targum, a jeruzsálemi Talmud és a Midrás egyöntetűen messiásinak tartja a 12. verset. Amikor Pilátus kimondta azt, hogy “Íme az ember”, akkor akarva-akaratlanul is azt hirdette ki a zsidóknak, hogy Ő a “Csemete”, amelyet Isten ebben a versben ígért meg.

Zakariás 6,13

Valóban “Ő” (a héberben külön hangsúlyt kap az “Ő”) fogja felépíteni az Úr templomát. Az Úr szó a nyomaték kedvéért kerül ismétlésre. A Csemete/Sarj a királyi fenségnek kijáró tisztességet kap (Dán 11,21; 1Krón 29,25), “ülve uralkodik” – Izrael papjai soha nem ültek szolgálat közben – és uralkodik Dávid trónján (2Sám 7,16; Ézs 9,7; Luk 1,32). Pap lesz, akik királyként uralkodik és béke (héb. “salom”) jellemzi majd két tisztséget betöltő uralmát.

A 110-es Zsoltár mellet ez az Ószövetség egyik legegyértelműbb utalása arra, hogy az eljövendő dávidi király egyben pap is lesz (Zsid 5,1-10; 7,1-25). Vannak, akik szerint ezt úgy kell értelmezni, hogy bár a dávidi uralkodó test szerint nem papi családból származik, mégis a papság teljes támogatását élvezi majd.

Zakariás 6,14

Az ünnepi koronának, amelyet Zakariás készített Jósuának a templomban kellett maradnia, hogy Tobijját, Jedáját és Cefánija ben Jóisást (más néven “Hen”-t) a “Helem”-re, azaz azaz erőre emlékeztesse. A “Hen” szó, azaz Cefánia ben Jósiás másik neve annyit tesz, mint “a nagylelkű” vagy “a kegyelmes” és valószínű, hogy Jóiás tiszteletbeli címeként használják ebben a versben, mert ő volt a házigazdája ennek a “koronázásnak” (10. v.).

Zakariás 6,15

Amikor a Csemete (v. Ág) megjelenik, a pogányok messziról eljönnek majd és segítik Jahve templomát felépíteni. Az adakozók, akiket a 10-es és a 14-es vers említ (Tobijjá, Jedéja, Cefánija) előképei a jövőbeni pogányoknak, akik messze földről érkeznek az utolsó napokban, hogy segédkezzenek az Úr házának építésében (Ézs 60,4,6,9). Amikor ez megtörténik, az emberek tudni fogják, hogy Jahve küldte el a Messiást az Ő népéhez. Másvalaki szerint a prófécia beteljesedése majd Zakariást igazolja és bebizonyosodik róla, hogy Ő az Úr küldötte. Ezek a messze lakó emberek részt vesznek a jövőben templom építésében ajándékaikkal, feltéve ha hűségesen engedelmeskedtek az Úrnak és megtették mindazt, amit parancsolt.

Az Újszövetségben Isten személyesen garantálja, hogy az emberek végül engedelmeskedni fognak, mert az Ő Szelleme teszi őket képessé erre.

Milyen templom lesz az, amit a Csemete épít? Úgy tűnik, valóságos épületként áll majd Jeruzsálemben, ahol Isten maga fog lakni az ezeréves királyságban és ahol ez az épület nagy dicsőséget szerez neki. Újjeruzsálemben az örökkévalóságban már nem lesz templom. Az igaz, hogy most az egyház Isten temploma (mégpedig Krisztus testének egésze és a helyi gyülekezetek együtt), de itt nem az egyházról van szó. A zsidó és pogány hátterű hívők egy szinten való kezelése és egyenlősége titok volt egészen addig, amíg ezt Isten a Krisztusban ki nem jelentette.

Itt találhatjuk Zakariásban minden prófétai irat végső beteljesedését: az Úr Jézus Krisztus megkoronozását. A koronázás napja csak azután fog bekövetkezni, hogy világra kiszabott ítélett sötét éjszakája véget ért. Ez a rész az egyik legfenségesebb utalás a Szentírásban a Messiás személyére és munkájára vonatkozóan.

Az események egymásutánisága a nyolc látomásban, majd ezt követően Jósua megkoronázása a hagyományos diszpenzacionalista nézet mellett szól, miszerint Jézus akkor kezdi meg dávidi királyként uralkodását, amikor másodszor jön el a földre. A progresszív diszpenzacionalista, a premillenialista és az amillenialista felfogás szerint azonban Jézus már megkezdte uralkodását Dávid sarjaként első eljövetelekor.

Ennek a messiási próféciának a teljességét talán jobban átlátjuk, ha az abban található elemeket sorrendbe állítjuk:

  1. A Csemete emberi származása és mivolta
  2. Születési helye
  3. Az ezeréves királyságban fennálló templomot Ő építi fel
  4. Alkalmas arra, hogy Isten dicsőségének hordozója legyen
  5. Dávid tónján uralkodik
  6. Papi szolgálata lesz
  7. Áldott szolgálatának eredménye a béke lesz

Ezzel véget ér Zakariás könyvének apokaliptikus része, a 7-14. fejezetek korabeli prófétai üzeneteket tartalmaznak. Egyes bibliatudósok kísérletet tettek arra, hogy a könyv utolsó nyolc fejezetét összekössék az első nyolc látomással, de mindezek erőltetettnek tűnnek.

 

ÜZENETEK A KÉPMUTATÓ BÖJTRE VONATKOZÓAN (7-8. FEJEZETEK)

Az izraeliták képviselői által feltett kérdés lehetőséget szolgáltatott Istennek arra, hogy négy üzenetet küldjön nekik, amelyeket Zakariás ebben a szövegben gyűjtött össze. Mindegyikük az üres ritualizmus kérdéskörével foglalkozik, amelyet az első kérdés vezet be.

“Már az 1,3-6-os versekben is egyértelmű volt, hogy Zakariást a száműzetésből visszatért közösség valós szellemi megújulása érdekelte. Itt ezzel a problémával foglalkozik tovább. A 7. és 8. fejezetek célja, hogy megértesse az emberekkel, hogy mennyire szükségük van az igaz életre a múltban bekövetkezett ítélet és a jövőbeni dicsőség fényében.”[155]

A. A BÉTELI KÜLDÖTTSÉG KÉRDÉSE 7:1-3

7:1 Zakariás prófétai üzenetet kapott az Úrtól i.e. 518-ban. A kilencedik hónap negyedik napja kora decembernek felel meg. A “Kiszlév” a hónap babiloni neve. A prófécia, amely a hetedik és a nyolcadik fejezetekben következő négy üzenetből áll, majdnem két évvel azután keletkezett, hogy Zakariás a nyolc éjszakai látomást kapta (v. 1,7), ekkor a templom újjáépítésének kb. a felénél tartottak (Kr.e. 520-515).

ZAKARIÁS 7:2-3 Azok az izraeliták, akik Bételben éltek (Jeruzsálemtől kb. 16 km-re északra),(ld. még: Ezsd 2,28; Neh. 7,32; 11,31), két képviselőt küldtek, hogy megkérdezzék a fővárosi papokat és prófétákat, hogy miként imádják az Urat (ld. még: Mal 1,9). A két követ neve babiloni, ami arra utal, hogy a száműzetés idején születtek Babilonban. Mások azon a véleményen vannak, hogy itt egy olyan zsidó emberről van szó, akit Bétel-Száracernek hívnak (ami szór szerint annyit tesz, hogy “Isten háza óvja a királyt”), akinek a titulusa Regem-Melek volt (azaz a király barátja), amivel a Dáriusztól kapott királyi felhatalmazására utal – , és ő jött az embereivel, hogy feltegye a nagy kérdést. [156] Ettől egy némiképp eltérő fordítás azt a nézetet erősíti, hogy Bétel-Száracer küldte Regem-Meleket és az embereit. Ám akárkik is voltak ezek az emberek, annyit akartak tudni, hogy folytassák-e a böjtölést és a gyászolást az Úr előtt, ami bár hagyományukká vált, a Mózesi törvény nem írta elő. Az egyetlen böjt, amit a Mózesi Törvény előírt, az az Engesztelés Napjának böjtje volt. (3Móz16,29; 23,27-32).

“Bármennyire is olyan helyről jöttek, amely már régóta hírhedt volt az aposztata (törvénytől elszakadt) imádásról (ez volt az északi királyság – 1Kir 12,29-33; 2 Kir 10,29; Jer 48,13; Ám 3,14; 4,4; 7,13), mégis nagyon szerették volna tudni a választ, hogy elmondhassák megbízóiknak, hogy milyen formában gyakorolják a jövőben vallásukat.”[157]

Négyféle böjt volt, amit a száműzetésben élő zsidók hivatalosan megtartottak, hogy megemlékezzenek az i.e. 586-ban történt, Jeruzsálem lerombolásához kötődő eseményekről.(ld. 8,19). Az “ötödik havi” böjttel a templom pusztulására emlékeztek (ld. 2Kir 25,8-10).[158] Mivel a második templom majdnem készen volt (ld. Ezsd 6,16), akarta még az Úr, hogy a népe böjtöljön? Az emberek tudták, hogy a száműzetés 70 évig tart, (Jer 25,11-12), és ebből már 68 letelt. Úgy gondolták, hogy helytelen már a templom pusztulása miatt böjtölni, mert az Úr képessé tette őket arra, hogy újjáépítsék a templomot és helyreállítsák az imádást. Így hát a kérdés helyénvalónak látszott.

Azonban ami a böjtölés helyességéről szóló ártatlan kérdésnek tűnt, inkább a képmutatásról szólt – , erről Jahve válasza semmit kétséget nem hagy. A bételiek ezen kérdése tehát nem is annyira a tényleges istenfélelemből és kegyességből fakadt, hanem egyszerű vallásos pózolás és máz volt. Nem lehet, hogy inkább meg akarták mutatni a prófétának, hogy ők márpedig mennyire vallásosak, minthogy ténylegesen választ akartak volna tőle?”[159]

B. AZ ÚR FEDDŐ VÁLASZA 7,4-7

Ez az első a négy üzenet közül, amit Zakariás kapott az Úrtól erre a kérdésre vonatkozóan. Az, hogy négy különböző üzenet volt világosan látszik, mert mindegyik úgy kezdődik, hogy “Az Úr igéje érkezett….” (7,4,8; 8,1,18). Az első kettő a hetedik fejezetben negatív, a második kettő a nyolcadik fejezetben pozitív.

7,4-5 Az Úr szólt Zakariáshoz, aki annak rendje és módja szerint tájékoztatta a küldötteket, azaz “minden embert a földön” és “a papokat”. A kérdés, amit a küldöttek felvetettek, messze ható jelentőséggel bírt az egész nemzet számára. Az Úr megkérdezte, hogy azt a böjtöt, amit az ötödik és a hetedik hónapban tartottak 70 éven keresztül, valójában a maguk vagy az Úr javát szolgálta? A “hetven esztendő” kerek szám, ami a fogság teljes időtartamára utal és ebből úgy tűnik, hogy ez még teljesen teljesedett be. Az ötödik hónapban, Ab kilencedikén megtartott böjt Salamon templomának lerombolására emlékeztetett. A hetedik havi, Tisri másodikán gyakorolt böjttel pedig a Gedália és társai elleni merényletre emlékeztek, ami Micpában történt. (2Kir 25,25; Jer 41,2).[160]

Egyértelmű, hogy az emberek ezeket az eseményeket arra használták, hogy sajnálkozzanak a saját maguk fizikai állapotán, semmint hogy ténylegesen imádkozzanak és szellemben megtérjenek.

7,6-7 Ugyanígy, amikor az emberek ettek és ittak, azt is csak a maguk kielégítésére tették, nem pedig azért, hogy örömet szerezzenek az Úrnak. Egyszerűen folytatták ugyanazt az önző magatartást, ami miatt a “korábbi próféták” megfeddték őseiket. Ezek a korábbi próféták még éltek a száműzetés előtt, amikor az ország és a városok tele voltak emberekkel és élettel. (e.g., Ézs 58,3-9; Jóel 1,14; 2,12).

Ekkorra már sokkal kevesebb izraelita lakta be az országot. A “Negev” Beérsevától délre és a hegyek nyúlványai (Sefela) a Földközi-tenger irányába ekkor már legelők és mezőgazdasági területek voltak, ahol a visszatértek még nem telepedtek le.

“Érdekes, hogy a bételi bizottság által feltett kérdésre nem érkezik egyértelmű válasz. Sőt, a hetes és a nyolcas fejezetekben sincs egyértelmű felelet. Az oka ennek az, hogy maga a kérdés annyira nem fontos. Viszont az a hozzáállás, amit a kérdés feltár, már elég arra, hogy kimerítő “kezelésben” részesüljenek, akik feltették.”[161]