A 364. RÉSZ KOMMENTÁRJA

A mai rész első pár mondata is örökre szóló tanulságokat tartalmaz: Izrael fiai kérdezik az Urat, hogy miből látszik, hogy szereti őket? Erre Isten ősapáikat hozza fel: Jákobot szerette, Ézsaut gyűlölte. Ez abban nyilvánult meg az évszázadok során, hogy Jákob leszármazottai és földje áldott maradt, olyannyira, hogy évezredekkel később is létezik az a nép, amelyet Isten kiválasztott, azonban Ézsau földje átok alá került, Isten elpusztította Edom civiliziációját. Sőt még azt is megígéri itt, hogy ha elkezdenék újjáépíteni a városokat, akkor újból lerombolná azokat. Ez e kép szorosan összefügg azzal az isteni elvvel, amit az egyik zsoltárban olvasunk. Eszerint hiába tevékenykednek az építőmunkások, ha az Úr nem építi a házat.

Azaz, ha egy projekt vagy cél Isten akarata ellen van, vagy Isten kifejezetten megátkozta azt, az már eleve kudarcra van ítélve. Többek között ezért is volt Dávid nagyon kedves az Örökkévaló előtt: folyamatosan kikérte Isten tanácsát és kutatta akaratát, mielőtt döntést hozott vagy hadba indult. Többször olvassuk a Szentírásban, hogy az Örökkévaló tanácsa megáll, de mit is jelent ez valójában? Azt, hogy ami összhangban van Isten akaratával, az Ő tanácsával, az nem fog elpusztulni, az nem lesz könnyen az enyészet martaléka. Mózes is ezért imádkozott: kérte az Urat, hogy adjon neki bölcs szívet, hogy a napjait úgy tudja eltölteni a Földön, hogy az harmóniában legyen Isten tervével.

Ezt követi egy újszövetségi szemmel talán furcsának tűnő rész: Isten megvádolja — hozzáteszem teljesen jogosan — az izraelitákat, hogy lopott, beteg, hibás és satnya állatokat visznek neki áldozatul. Sőt, átkot mond ki azokra, akik ezt teszik. De miért probléma ez? Az állatokkal van a gond? Nem, hanem sokkal inkább az izraeliták hitével — ugyanis a mózesi törvényekben világosan le van írva, hogy Isten hatalmas Úr, Ő a teremtője mindennek égen és földön és megköveteli népétől, hogy tökéletes áldozatokat mutassanak be neki. A zsidók egyszerűen már nem törődtek a törvénnyel, azt gondolták, hogy mivel nincs azonnali következménye egy hibás állat áldozatként való bemutatásának, így akármilyen állatot lehet vinni az Úr elé. Erre Isten azt mondja, hogy egy vezetőnek adják ajándékba a hibás állatot és nézzék meg, hogy a vezető mint mond rá — valószínűleg el sem fogadja és megveti.

“Nagy Király vagyok Én” — folytatja ezután az Örökkévaló, rámutatva ezzel, hogy ha egy földi vezetőnek különb állatot visznek, akkor neki mennyivel inkább kellene tökéletes áldozatot bemutatni. Ne felejtsük el, hogy az Ószövetségben ezek az áldozatok szolgáltak a bűnért való engesztelésül.

De mi ebben számunkra az üzenet? Hiszen mi már nem mutatunk be állatokat 2013-ban Istennek. Ez igaz, viszont az isteni elv nem változott: az Úr megköveteli, hogy legyünk élő áldozatok mi magunk Isten oltárán és teljes lényünkkel, szívünkkel, lelkünkkel és elménkkel neki éljünk. Ez nem jelenti azt, hogy ne dolgozzunk hat napon át, ahogy az Úr parancsolta, viszont ezt is lehet úgy tenni, hogy egyrészt hittel végezzük minden dolgunkat, másrészt mindenben elsőbbséget adunk Istennek.

Az ima nem egy mellékes tevékenységgé silányul az életünkben, hanem valóban rákészülünk, minimum mintha az elnök elé mennénk, az adakozásunkat nem holmi pótcselekvésként kezeljük és minden dolgunkban figyelünk arra, hogy merre vezet a Szent Szellem, milyen intuíciót kapunk tőle és mindez mennyire van összhangban a bibliai alapelvekkel. Ezekben Isten gyönyörködik, mert hitből tesszük és Ő mondta, hogy aki elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik keresik Őt.