A 131. RÉSZ KOMMENTÁRJA

A mai ószövetségi epizódban megtörténik a várva várt esemény: Sámuel királlyá keni Sault. Megérthetjük azt is, hogy Sámuelt miért nevezték „látónak” – azért, mert pontosan belelátott a szellemvilágba és a jövőbe is. Elmondta pontról pontra, hogy mi fog történni Saullal a közeli jövőben, és abban a pillanatban, ahogy elváltak, Isten megváltoztatta Saul szívét. Van olyan fordítás, amelyben az szerepel, hogy Sault Isten teljesen új emberré tette. Saulnak ez az „új embere” volt az, amely nem sokkal később hadba hívta egész Izraelt Náhás, az ammoniak királya ellen.

Sámuel tehát ebben a próféciában, amely Saul közeli jövőjére vonatkozott, számos jelet felsorolt. Kijelentette, hogy ezek a jelek be fognak teljesedni azért, hogy Saulban se legyenek kétségek afelől, hogy amit Isten mondott róla az valóságos és igaz. A jelek hozzátartoznak Isten Szellemének a működéséhez: jelet kért Gedeon is, mielőtt hadba vonult; Mózes számára a keze és egy bot volt a jel; Jézus születésének az volt a jele, hogy a szűz fogan és szül és még sorolhatnánk. És mivel Isten Örökkévaló, ez ugyanúgy működik ma is, mint több ezer évvel ezelőtt. Ezért ha van bennünk valami kijelentés, amit érzünk, hogy Istentől van, kérjünk arra vonatkozóan bátran jelet az Úrtól, akár többet is, de nagyon fontos, hogy hittel kérjük – az Úr sokszor így erősíti meg az ő akaratát.

Ez történt tehát Saullal is: egy sor jelet kapott Istentől, a végén még prófétált is, olyannyira, hogy közbeszéddé, szólásmondássá vált, hogy „Saul is a próféták között van?” Bár az is igaz, hogy amikor a királyválasztás történt nyilvánosan Izraelben, és amikor sorsot húztak, Saul a “bátor” a csomagok közé bújt. Mivel előzőleg már Sámuel felkente őt királlyá, és egy sor jellel bizonyságot adott Isten, hogy valóban ő lesz Izrael királya, biztosan tudta, hogy a sorshúzás győztese is ő lesz. De úgy látszott, mintha valamiféle kisebbrendűségi komplexusa lenne – nem akart nyilvánosság előtt szerepelni, inkább keresett magának gyorsan valamilyen búvóhelyet.

Úgy tűnik, hogy ez a kisebbrendűségi komplexus az egész életét végig kísérte. Voltak neki ilyen “bujdoklós” szakaszai, amikor mindenki elől el akart tűnni, és mindenkinél jelentéktelenebbnek érezte magát, és voltak olyan periódusai, amikor Isten Szelleme betöltötte őt és hatalmas dolgokat vitt véghez. Mint például a következő epizódban, amikor feldarabolja a saját ökrét és kihirdeti, hogy ugyanez fog mindazoknak az ökrével történni, aki nem vonul hadba mögötte és Sámuel mögött. Látszik, hogy ez nem közönséges ökördarabolás volt, mert azt bárki megtehette volna. Itt valamilyen természetfeletti dolog történt, mert ahogy szétküldte az ökör darabjait, az emberekre istenfélelem szállt, majd Izrael és Júda egy emberként sorakozott fel Saul és Sámuel mögött. Ha úgy tetszik, Isten az első győzelmét is jel gyanánt adta Saulnak, hogy nem ember, hanem az Örökkévaló Isten kente fel őt királlyá Izrael fölött. Saul regénybe illő kalandjai a holnapi részben folytatódnak.

De most térjünk rá Jézus mai tanítására. A Megváltó folytatja a tegnapi gondolatmenetet, arról beszél, hogy ő a mennyből alászállott kenyér, és aki nem eszi az ő testét és nem issza az ő vérét, abban nincs élet. Ez olyan kemény tanításnak bizonyult, hogy a tanítványai elfordultak tőle, összesen a 12 apostol maradt, akiktől itt meg is kérdezi, hogy: még ők is el akarják hagyni?

De mi ennek a tanításnak a lényege? Mire akart valójában kilyukadni Jézus? Azzal kezdi, hogy: „őseitek” – mármint a zsidók ősei – „a mannát ették a pusztában, és meghaltak.” A manna is egyfajta (angyali) kenyér volt Isten részéről, de a zsidók ősei hiába ették a mannát, nem értették meg, hogy nem a fizikai étel a lényeg, hanem az, hogy a manna is Isten beszédéből, az Ige mindenható erejéből származik.

Az ősök csak addig láttak, hogy jól megtömjék magukat, azt már nem értették meg, hogy abban kell hinni, aki a mannát adta. Erre képtelenek voltak és ezért 40 év vándorlás után, mind odavesztek a pusztában.

Az Úr itt párhuzamot von a zsidók ősei és aközött az 5000 ember között, akik jóllaktak a kenyérrel és szintén nem értették meg, hogy itt nem ételről van szó, hanem Isten Igéjéről, aki a mennyből szállt alá, és ha hiszünk benne – ellentétben a zsidók őseivel, akik nem hittek – , akkor örök életünk van. Mindaz, ami a fizikai világban körülvesz bennünket, az a szellemvilágból jött létre, ezért áll az a Zsidó levélben, hogy „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, és ami látható, az a láthatatlanból állott elő”. Ugyanezért mondja Jézus ezt a János Evangéliuma 6,63-ban: „A Szent Szellem az, aki megelevenít és életet ad, a hús-vér test erre képtelen. Amit mondtam az a Szent Szellemtől származik és életet ad”.

Tehát az 5000 ember megvendégelésekor sem a kenyerek voltak a lényeg , hanem az a szellemi kenyér, az az ige, az a tanítás, amit az Úr átadott – az valóban a Szent Szellemtől származott és életet ad mindnyájunknak a mai napon is. De csak abban az esetben, ha a hallott beszédet, amit Jézus Krisztus mondott, képesek vagyunk elegyíteni a saját hitünkkel – ez a kulcsa mindennek, így lesz Jézus számunkra életet adó, mennyből alászálló kenyér. Így fogjuk megérteni azt is, hogy mit jelent, hogy ha nem isszuk a vérét és nem esszük a testét, akkor nincsen élet bennünk. Ugyanis az úrvacsorai közösség gyakorlásakor hit által valóban ez történik, és aki ebből a mennyei kenyérből eszik, valóban élni fog. Örökké.