FELIRATKOZÁS A YOUTUBE CSATORNÁNKRA: http://www.youtube.com/subscription_center?add_user=NapiHangzoBiblia

Az 60. RÉSZ KOMMENTÁRJA

 
Az Úr ma világosan kijelenti, hogy nagyon fontos gyermeki lelkülettel viszonyulni Istenhez mint Atyánkhoz és a gyermekekhez hasonlónak lenni, mert ahogy Jézus mondja “Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak.” Más helyen azt imádkozza, hogy “hálát adok neked Atyám, hogy Isten Királyságának titkait elrejtetted a bölcsek és értelmesek elől, de feltártad a gyermekeknek és a kisdedeknek.” Pál apostol is felteszi a kérdést: “Hol a bölcs? Hol e világnak vitázója? Isten nem bolondsággá tette e világ bölcsességét?”

De mégis, mi az, ami a gyermeki lelkületben Istennek tetszik? Ez azt jelentené, hogy infantilizáljuk magunkat és gyermeki szinten éljük le az életünket? Hogy ne tervezzünk, dobjuk félre a bölcsességet és a józan gondolkodást? Nyilvánvalóan nem. Az evangélium egészséges tanítása nem ez. Itt valami egészen másról beszél Jézus.

A gyerek egyrészt bízik a szülőben feltétel nélkül, másrészt tudja, hogy vannak olyan dolgok, amik túlmutatnak rajta, amit csak a szülei tudnak megoldani és ő már nem. Szüksége van a segítségükre, mert egyedül nem képes úrrá lenni a helyzeten. Jézus ennek a prototípusa volt és utolsó Ádámként Istent a történelem folyamán először Atyának szólította és behozta az emberek közé azt a fogalmat, hogy “Isten családja”.

A megváltó mű befejezése és a Szent Szellem kiáradása óta Istenre nem mint Örökkévalóra, Jahvéra, El-Saddai-ra és más néven hivatkozunk, hanem úgy, hogy mennyei Atyánk, Apánk, Édesapánk. Ezzel szellemben gyerekek lettünk, de gyerekből is sokféle van egy adott családon belül. Vannak engedelmes, jó gyerekek és vannak rebellis, önfejű gyerekek — nincs ez másképpen az egyházon belül sem.

Mégis a lényeg, hogy Istenre mind úgy tekintenek mint szülőapjukra, aki szellemi fogantatáson keresztül újjászülte őket és tudják, hogy ha bármit is csinálnak, a családon belül maradnak. Ismét és ismét képesek visszatérni a szülői házhoz, akárcsak a tékozló fiú és megvan bennük az gyermeki lelkület, hogy nem ők a legnagyobbak, nem ők azok, akik a bölcsek és akik mindent tudnak. Elismerik az Atya főségét és ha jó dolog történt velük, neki adnak hálát. Ha elrontottak valamit, hozzá mennek bocsánatért. Ezzel — azon felül, hogy istenfélelmet fejeznek ki — , igazi gyerekként viselkednek a csecsemőkortól az aggastyánkorig.

Mert Ábrahám, Izsák és Jákob is bizony gyerekek maradtak a szó jó értelmében még 100 éves korukon felül is — minden körülmények között elismerték a megmentő Isten hatalmát és erejét és tudták, hogy az ember csak lehelet és az Örökkévaló náluk nagyobb és hatalmasabb. Újjászületett hívőként mindannyian bekerültünk egy hatalmas családba és Istennek kedves az, ha belátjuk, hogy van egy szellemi szülőnk, akiben bízhatunk és aki képes megoldást adni, amikor mi már minden lehetőséget kimerítettünk — Ő a mi Atyánk.