A 47. RÉSZ KOMMENTÁRJA

 
A mai evangéliumi részek tele vannak érdekesebbnél érdekesebb üzenetekkel, bár az Ószövetségben található áldozatok típusairól is lehetne beszélni hosszasan. A bűnért való áldozatok, a hálaáldozatok más és más formában kerültek bemutatásra. Van szó itt bikáról, kosról és bakkecskéről, azaz csak ép és egészséges állapotú hímeket lehetett bemutatni bűnáldozat gyanánt. Az ételáldozatok összetételét és bemutatásának módját is pontosan szabályozza Mózes törvénye, még arra is kitér hogy miért kell minden lisztáldozatot megsózni: mert a só Isten szövetségét jelképezi. Az Újszövetségben Jézus rólunk mondja, hogy mi vagyunk a föld sója: mi jelképezzük egész lényünkkel az Újszövetséget. Az áldozatok rendszere mind a Fiú áldozatára, a tökéletesre mutat és számunkra képes beszéd arra nézve, ami a mennyben vár ránk. Ezzel a Zsidókhoz írt levél részletesen foglalkozik.

Ezen felül az izraeliták nem ehettek sem vért, sem kövérjét: az állatok semmilyen zsíros részét nem fogyaszthatták el, csak a színhúst. Ugyanez igaz a vérevésre is: tilos Izraelben a vért vagy bármilyen vérrel készült ételt elfogyasztani. Ma már tudjuk, hogy sem a zsír, sem a vér fogyasztása nem egészséges és amellett, hogy Isten szakrális okokból így parancsolta, ez az izraeliták egészségét is szolgálja. A vérevés tilalma az Újszövetségben is életben maradt: az első apostoli zsinaton a pogány háttérből krisztusivá lett hívők számára az apostolok négy tiltást fogalmaztak meg, ezek közül az egyik a vér elfogyasztására vonatkozott.

Jézus a mai részben a galileai régióban teljesít szolgálatot, nem kis sikerrel. Kapernaumban meggyógyítja Péter anyósát, aki váltóláztól szenvedett, majd sokakat meggyógyít és megszabadít a démoni kötelékektől. A rengeteg csodának azonnal híre megy és tömegek értesülnek róla, hogy Kapernaumba csodarabbi érkezett.

Ha ezt átültetnénk a mába, ez nagyjából úgy nézne ki, hogy egy keresztény szolgálótestvér érkezik a városba, akiről először nem sokat tudunk — mondjuk az Egyesült Államokból. A gyülekezetben, ahová meghívták, mindjárt az első este csodák sorozata történik rajta keresztül: rengetegen meggyógyulnak és démonoktól szabadulnak. Mindenki belelkesül, hogy mennyire működik a kenet és Isten ereje. Ki az aki ezt abba szeretné hagyni? Amikor Isten Királysága csodákkal és jelekkel van jelen? Amikor fut a szekér és végre demonstrálhatjuk a Szent Szellem erejét? Ki hagyná ott ezt az egészet?

Jézus. Ugyanis az Úr felment a hegyre imádkozni és nem a népszerűségben fürdőzött, hanem Atyja akaratát kereste egyedül: azt kutatta, hogy mi legyen a következő lépés, amit Isten mutat neki. Az apostolok már szaladtak és azt mondhatták neki, hogy “Mester, mindenki téged keres! Sikeresek lettünk! Végre elismernek!”
De Jézust egyetlen pillanatra sem lehetett kimozdítani Isten vezetéséből. Az Atya pedig arra vezette, hogy teljesítse küldetését: hagyja ott a népszerűséget, a sikert és menjen el hirdetni az evangéliumot Galilea más városaiba.

Persze a Szellem vezetése nem mindig ez. De szerintem ez a rész éppen arra akar rávilágítani, hogy legyenek annyira fejlettek a szellemi érzékszerveink, hogy tudjuk, mi Isten akarata az adott helyzetben. Igen, még Jézus is felment a hegyre egyedül, hogy kutassa az Atya akaratát és tökéletes közösségben legyen vele. De ne felejtsük el, hogy nekünk is megvan a lehetőségünk arra minden áldott nap, hogy közösségünk legyen a Fiúval, az Atyával és a Szent Szellemmel. Ezt nem lehet úgy tenni, hogy mindenre odafigyelünk, de az Úrra nem. Igen, fontos, hogy időnként elcsendesedjünk és amellett, hogy imádjuk az Urat és imádkozunk hozzá, hagyjuk azt, hogy Ő is szóljon hozzánk. Minél érettebbek vagyunk ezen a területen, annál kisebb az esélye, hogy rossz döntéseket hozunk. Ez a bölcsesség kezdete is egyúttal, mert ez az Isten félelme és a Szentnek ismerete.