A 35. RÉSZ KOMMENTÁRJA

“Aki apját vagy anyját szidja, hallálal lakoljon.” – ez az egyik parancsolat a 613 közül, amelyet Isten Mózesnek adott és bármilyen meglepő is, ez a mondat az Úrtól származik. A szülők megbecsülése és tisztelete különleges értékkel bírt Istennél, ezért ha a szüleit valaki megverte vagy szidalmazta, azt egyszerűen halálra kövezték.

A szülőkkel kapcsolatban van még egy érdekesség: ez az egyetlen parancs a tízparancsolatban, amelyhez ígéret kötődik – mégpedig az, hogy ha valaki megbecsüli és tiszteli a szüleit, az hosszú életű lesz. Az ókorban a szülők iránti megbecsülést és tiszteletet nem elsősorban a szavak jelentették, hanem az anyagi támogatás. Szociális háló híján az ifjú generációk tartották el öregedő szüleiket, nagyszüleiket, így ezt isteni társadalombiztosítási mintának is tekinthetjük. Az Ószövetség idején, amíg Izrael népe szabadságban élt az adók elenyészőek voltak arányaikban a maiakhoz képest, viszont ami megmaradt, azt többek között a szülőkre kellett fordítani.

Ennek a helyébe a modern társadalmakban az állam lépett, amely ígéret szintjén erős szociális hálót biztosít. Azonban a valóság azt mutatja, hogy az isteni minta, miszerint a polgárok önrendelkezési lehetőségei jóval magasabb szinten volt a maiénál, mégis szerencsésebb volt, mert így a gyerekek egyrészt közvetlenül tudták segíteni, “tisztelni” szüleiket, másrészt egymás közelében is maradtak, ami erős családokat is eredményezett. Attól, hogy ez az ókorban így volt, nem mentesít bennünket attól, hogy ma is akár anyagilag segítsük szüleinket, de ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor is tisztelettel és megbecsüléssel forduljunk feléjük, még ha arra nem is méltók. Isten kedvéért.

A tízparancsolatról több ezer oldalt lehetne írni, mindjárt az elsőn megakad az olvasó szeme: már ebből és látható Isten végéremehetetlen bölcsesség. Nem a bálványszobrokkal kezdi, hanem csak annyit mond, hogy nem imádj más isteneket rajtam kívül. Ma már nincsenek bálványszobrok, viszont több ezer isten követeli magának a trónt az emberi szívekben. A pénz istene, a tudás istene, a testközpontúság istene csak három a végtelen lista tagjai közül, a lényeg ezért az első parancsnak az, hogy semmi más nem foglalja el az első helyet az emberi szívben Istenen, a Mindenhatóan, a Mennyei Atyánkon kívül. Ő legyen ott velünk minden helyzetben, minden döntésnél és nem felejtsük el róla, amit Jézus mondott: a te Atyád, aki titkon van megfizet neked nyilván.

Érdekes a mai részben még a véletlen balesetből bekövetkezett halállal kapcsolatos megjegyzés, ami úgy szól, hogy ha ilyen történik, azt Isten megengedte és tudott róla. Ez teljesen egybevág azzal, amit Jézus mond, amikor kijelenti, hogy ha a verebeket számon tartja az Atya, akkor mennyivel inkább tud mindent rólunk – még azt is, amit mi magunk nem tudunk magunkról. A Biblia szellemisége egyértelműen azt sugallja, hogy véletlenek nincsenek és minden összedolgozik azok javára, akik Isten végzése szerint elhívottak – azaz a mi javunkra. Néha érthetetlen dolgok történnek az életünkben és csak hónapokkal, sőt évekkel később világosodik meg, hogy miért történt mindaz, ami történt és vannak olyan esetek, amikre csak halálunk után kapunk választ Krisztustól. Mert most még csak részleges az ismeretünk Istenről, viszont eljön az az idő, amikor úgy fogunk vele kommunikálni, mint embertársainkkal.

Érdemes megvizsgálnunk azt, hogy a tízparancsolat után, amely az Isten és ember valamint ez és ember közötti kapcsolatokat szabályozza, mivel folytatja azonnal Mózes: a kiszolgáltatott emberek védelmével. Törvényeket hallunk a rabszolgákkal kapcsolatban, akik az életükön kívül semmivel nem rendelkeztek. Az Exodus idején ilyen humánus rabszolgatörvények sehol nem születtek, sőt még évezredekkel később sem. Isten már az első parancsolatok kihirdetésével jelezte, mennyire fontos számára az emberi élet védelme és szabadsága.