A 33. RÉSZ KOMMENTÁRJA

Most kivételesen nem a mai részekből fogok idézni, hanem a tegnapiból, mégpedig azért, mert kivételes dolog történt: hiszem, hogy a Napi Hangzó Biblia történetében először Isten közvetlenül szólt. Az idézet nem más mint a 2 Mózes 14,14:

“Semmit sem kell tennetek, csak maradjatok nyugton! Az Örökkévaló maga fog harcolni értetek!”

Ezt a szózatot Mózesen keresztül szólja Isten Izrael népéhez, miután kivonultak Egyiptomból és a rettenetes egyiptomi sereg üldözőbe vette őket. A héberek nagyon megrémültek és elkezdték Mózest hibáztatni, aki ezzel a mondattal bátorította őket. A szavakat tettek követték, Mózes kinyújtotta a karját a tenger fölé, az izraeliták pedig száraz lábbal keltek át rajta.

Eközben az Úr az egyik oldalról felhő-, a másik oldalról tűzoszlop formájában állta el az egyiptomiak útját, így azok nem tudták megrohamozni Isten népét. Ezért az Izraeliták nem sokat tettek, pontosan úgy történt, ahogy az Úr megmondta. De Mózes csak kiáltozott az Úrhoz, mást nem csinált. Erre Isten szólt neki, hogy hagyja abba a kiabálást és emelje már fel a kezét a víz fölé. Összesen ennyit kellett tennie és az Úr elvégezte a többit: Isten hatalmas, teremtő ereje megjelent és kettéválasztotta a Vörös-tengert.

A csodálatos az egészben az, hogy Isten kifejezetten azt az utasítást adta Mózesen keresztül, hogy ne csináljanak semmit, csak maradjanak nyugodtan.

Mondhatnánk, hogy akkor, abban a helyzetben ez volt a Szent Szellem vezetése.: nyugodtan ki kellett várniuk a zsidóknak, amíg Isten cselekszik. Ebből aztán gyárthatnánk magunknak életfilozófiát és mondhatnánk azt, hogy ezt mindig így kell tennünk: csak várnunk kell. Azonban ez egyáltalán nem igaz. Mert ha továbbmegyünk és néhány évtizedet előreugrunk Kánaán földjének elfoglalásához, azt látjuk, hogy nem volt két egyforma városhódító stratégia, ahol Isten ugyanúgy vezette volna Józsuét és a honfoglaló törzseket. Voltak települések, amelyeket egyszerűen leigáztak, de Jerikónál elég volt hétszer megkerülni a várost majd egy óriásit kiáltaniuk. Ait pedig különleges stratégiával vették be.

Amikor azonban a Vörös-tengeren keltek át, semmit nem szabadott csinálniuk. Erre mondhatjuk, hogy szinte lehetetlen kitalálni, hogy az Úr mit akar mondani ekkor vagy akkor. Izrael fiai mégis tudták, hogy mit akar Isten csinálni, mert mindig volt egy-két ember közöttük, akik az Örökkévaló élő csatornái voltak. Ismerték Istent annyira, hogy megértették a szándékait. Lényeges tehát, hogy szinte soha nem volt ugyanaz az Úr vezetése sem a pusztai vándorlás, sem pedig a honfoglalás során.

Ez azért érdekes, mert mi emberek hajlamosak vagyunk egy igéből kiindulni és azt életfilozófiánkká tenni és azt gondolni, hogy ha kaptunk egy kijelentést Istentől, akkor az Úr mindig abban a formában fog vezetni minket. Pedig ez nagyon távol van a valóságtól. Isten a maga képmására formálta az embert és bátran mondhatjuk, hogy nagyon hasonlít hozzánk (illetve mi hasonlítunk hozzá) olyan tekintetben , hogy a személyisége nem statikus, hanem dinamikus és különböző helyzetekben különféleképpen vezet.

Ezt volt nehéz megérteni az Ószövetségben is az embereknek: egy olyan Istent kellett keresniük, aki nemcsak láthatatlan, hanem élő és dinamikus személyiséggel rendelkezik. Ezért aztán ha nem ment és nem jött kijelentés az Úrtól, Izrael fiai ismét és ismét visszasüllyedtek a bálványimádásba.