A 32. RÉSZ KOMMENTÁRJA

 

A szőlősgazdáról szóló mai példázatból néhány dolog egyértelmű, viszont vannak olyan részei is, amelyekre több magyarázat lehet. Az egyértelmű, hogy a szőlőskert gazdája az Atya, akit ma csúcsborásznak hívnánk trendi kifejezéssel, mert Jézus a víz borrá változtatásakor demonstrálta, hogy Isten tökéletes bort képes előállítani. Az is egyértelmű, hogy a bérlők az izraeliták, a megvert szolgák pedig Isten emberei és prófétái, a fiú pedig maga Jézus Krisztus.

Az már kérdéses hogy mi a pontos jelentése a szőlőtaposó helynek és az őrtoronynak. Mi lehet a szőlőskert és a szüret? Mit jelenthet az, hogy a gazda elutazott egy másik országba? Jelentheti azt, hogy az Örökkévalótól nem volt közvetlen meglátogatása Izraelnek az éppen ma olvasott Exodus óta. De jelentheti Jeruzsálem bukásának és az első Templom lerombolásának időpontját is — ekkor az Úr (azaz a szőlősgazda) valóban “elutazott”, azaz eltávolodott Izraeltől.

De leginkább azt jelentheti, hogy Isten jelenléte Ádám óta elhagyta a Földet és az emberiséget. Ebben az esetben lehet a szőlőskert maga a Föld, a bérlők pedig az első szövetséghez tartozó Izraeliták. De ha tudjuk is, mi a szőlőskertet jelentése, a szüret értelmezése még mindig kérdéses. Szüretkor — a példázat szerint — , a szőlőskert gazdája a maga részét szeretné — ez mi lehet? Azt tudjuk, hogy a szőlőskert bérlője Izrael, de mit akarhat tőlük Isten, milyen részt kívánhat tőlük? Mi volt az Istennek járó rész Izraelben, miért küldte el újból és újból a szolgáit, hogy megadják a szüretből neki járó részt?

Egyrészt voltak az áldozatok, de ami miatt a szolgáit újból és újból elküldte, azok nem is annyira az áldozatok voltak, hanem a megtérés és a bűnöktől való elszakadás. Az Istennek kijáró rész a szüretből egyetlen mondatban foglalható össze: “Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.” Ezt kérték, sőt követelték a próféták, mert tudták, hogy félszívű követői nem lehetnek Istennek — valaki vagy teljes odaadással követi az Urat és megadja a szüretből neki járó részt vagy más isteneket követ és elfordul az Úrtól. Azaz a valódi szüret a szívek szürete volt már az Ószövetségben is.

A teremtéskor ez a szüret Istené volt: az ember tökéletes harmóniában élt a Teremtővel és teljes szívvel követte. Azonban ez a harmónia megbomlott, szőlősgazdánk “elutazott” tőlünk, bár folyamatosan próbált a szolgái által több ezer éven át kapcsolatot teremteni velünk. A bérlők reakciója erre az volt, hogy a szőlősgazdának azokat a szolgáit (értsük ezalatt a prófétákat), akik “hangoskodtak”, hogy térjenek meg és a szívüket teljes mértékben helyezzék Isten uralma alá, vagy megverték vagy megölték — válogatott módszerekkel.

Végül eljött az örökös, a Fiú, a Mindenható Isten emberi alakban, aki szintén ugyanazt hirdette: adják meg az Úrnak a neki járó szüreti részt, azaz teljesen adják át magukat és szívüket Istennek. Térjenek meg, gyökeresen változtassák meg gondolkodásmódjukat és alázzák meg magukat.

De a bérlők úgy döntöttek, hogy az örökös inkább haljon meg és ezáltal megszerzik a részét az örökségből: az emberi szívekből. Mert a farizeusok is tanítottak és a korabeli izraeli társadalom mintaképként nézett rájuk, mint olyan emberekre, akik valóban igazak Isten előtt. Azt gondolták, hogy az embereknek az ő tanításaikat kell követniük és ezáltal hatalmat gyakorolhatnak felettük, Jézus erre nézve pedig komoly veszélyt és konkurenciát jelentett. De hiába gondolták azt, hogy ha megölik, azzal az örökség az övék lesz, mert Isten Szentje a feltámadásával igazolta, hogy egyrészt nem fog rajta a halál, másrészt ő az igazi tulajdonosa és Ura a szőlőskertnek. A szüret azóta is folyik, jóval nagyobb hatékonysággal, de még rengeteg a betöltetlen állás.