A 29. RÉSZ KOMMENTÁRJA

 

A tanítványok megrökönyödnek, amikor Jézus azt mondja, hogy egy tevének könnyebb átmenni a tű fokán, mint a gazdagoknak bemenni Isten Királyságába. Előtte a gazdag ifjút pedig arra kéri, hogy ha tökéletes akar lenni, akkor ossza szét minden vagyonát a szegények között, hogy kincse legyen a mennyben. De miért van ekkora probléma a gazdagsággal? Miért mondja egy másik helyen Jézus, hogy nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak?

Miért szerepel az az Újszövetségben, hogy minden rossznak gyökere a pénz szerelme? Miért kéri a bölcs Agur a példabeszédekben a királytól, hogy ne adjon neki nagy szegénységet és nagy gazdagságot sem? Agur meg is indokolja: szegénységet azért ne, mert lopni kényszerülne, gazdagságot pedig azért ne, mert abban bízna, és nem Istenben. Jakab apostol az Újszövetségben hosszú sorokat szentel a gazdagoknak, akik a vagyonukban bíznak.

Ábrahámról, Izsákról és Jákobról mégis azt olvassuk, hogy nagyon gazdagok voltak. Az Ebál és a Garizim hegyi átok és áldás kimondásakor egyértelműen jó dolognak van feltüntetve, ha az ember képes gyarapítani a vagyonát. Sőt, általános elv a Bibliában, hogy aki vet, reménység alatt kell vetnie, azaz annak reményében kell dolgoznia, hogy a munkájáért becsületesen megfizetik. Dávid számtalanszor beszél a Zsoltárokban a gazdagságról, mint Isten áldásának egyik jeléről.

De akkor hol az igazság?

Most akkor Ábrahám áldása van rajtunk hit által vagy ha mégis gazdagságra teszünk szert, akkor alig tudunk bejutni Isten Királyságába? A válasz szerintem erre az, hogy nem önmagában a gazdagsággal vagy a pénz meglétével van a baj, hanem azzal ahogy a pénzhez állunk. Jézus a gazdag ifjúnak azt mondja, hogy ossza szét mindenét, de Lévi Máté, a vámszedő már nem adakozza el mindenét, csak egy részét a vagyonának, Jézus mégis kijelenti, hogy “Ma lett üdvössége ennek a háznak.” Mindezt azért teszi, mert Lévi szívében gyökeres változás állt be: a szíve az Úré lett és megszabadult a fukarságtól, ami a bálványimádás egyik formája. Tehát az anyagi gyarapodás egyáltalán nem probléma az Újszövetségben sem, sőt jelentheti azt, hogy Isten gazdagon megáldja az embert, viszont nagyon fontos, hogy ne húzza le a szívünket a pénz, hanem legyünk készek mindig jót tenni és adakozni a rászorulóknak.

Az Úr az Ószövetségben kijelenti, hogy övé az arany és az ezüst és a föld minden gazdagsága, így fontos hogy nem szabad sajátunkként tekinteni vagyontárgyainkra sem, mert akármennyire is fájó, 80-90 évnél tovább nem rendelkezhetünk felettük. Isten szemében az ember a föld javainak a menedzsere és ki ki ahogy él azzal, aszerint lesz megítélve — ezért fontos, hogy ne gondoljunk semmire úgy, hogy ez a magunk erejéből van, ez a miénk és örökké fennmarad. Mert ha Isten akarja, egyik pillanatról a másikra elveszi az életünket és meg kell állnunk előtte. Akkor nem mindegy, hogy megszégyenülünk vagy ragyogó arccal számolunk be arról, hogy itt a földön jól menedzseltük a dolgainkat.

Emlékezzünk csak arra a gazdag emberre, akiről Jézus azt mondja, hogy elkezdte a gabonatárolóit bővíteni, hogy még több helye legyen a vagyonának, de Isten úgy döntött, hogy aznap este elkéri a lelkét és az visszatér Teremtőjéhez. Mivel csak a vagyonával foglalkozott, a része nem Isten Királyságában került kiosztásra — viszont azokat az Atya minden kétséget kizáróan felmagasztalja, akik képesek anyagilag is megalázni magukat. De hogyan tudjuk megalázni magunkat anyagilag? Úgy, hogy elkezdünk megválni a pénztől adakozás által és a jótékonyságot szokásunkká tesszük. Isten az ilyen áldozatokban gyönyörködik.