A 26. RÉSZ KOMMENTÁRJA

 
A címben szereplő mondat — bár csak bizonyos görög kéziratokban szerepel — , írók, prédikátorok és tanítók százait ihlette már meg az elmúlt 2000 évben; születtek belőle könyvek, tanítások és prédikációk. Jézus földi szolgálata során testközelbe került a természetfeletti világ és olyan dolgok tárultak fel a Messiás közelében élőknek, amelyek azelőtt ismeretlenek voltak.

Ezek közül az egyik az volt, hogy sok fizikai betegség, mentális probléma és egyéb zavar okai lehetnek démonok, akik hatalmi szóval eltávolíthatók, kiűzhetők az emberekből Jézus Krisztus nevében. Mivel mi, Jézus tanítványai hatalmat kaptunk arra az Úrtól, hogy ugyanazokat (sőt nagyobbakat) cselekedjük mint Ő, ez a fajta gyógyulással együtt járó démonűzés is elérhető közelségbe került.

A pünkösdi-karizmatikus mozgalom tagjaként jómagam is részt vettem a démonűzés legkülönfélébb formáiban és az évek hosszú során azt tanultam meg, hogy a démonűzés nem varázsszer, nem mindig jár azonnali változással és sajnos nem mindig eredményes.

A keresztény világ egészén belül is szélsőségek vannak a démonűzéssel kapcsolatban: az egyik véglet szerint minden bokorban démon van. Így hát mi is már az istentiszteletek előtt űztük a légtérből, a gyülekezeti teremből, a székekről és nagyjából mindenről a gonosz szellemeket, hogy az istentisztelet a lehető “legtisztább” atmoszférában kezdődjön. Akkoriban szent meggyőződésünk volt, hogy ezt így kell csinálni, bár való igaz, hogy igei alapja mindennek nemigen volt. Nem olvastuk, hogy a tizenkét apostol körbejárta volna azokat a helyszíneket, ahol Jézus másnap szolgált és bőszen űzte volna a gonosz szellemeket, hogy a hely megtisztuljon.

Ez a tévtanítás-irányzat bizonyos C. Peter Wagner-hez és “Területi Szellemek” c. könyvéhez köthető, ami azóta rengeteg mutációt élt meg, de az Újszövetségben nagyítóval kell keresnünk mindezek valóságalapját. Igen, igaz hogy Pál apostol beszél arról, hogy nekünk nem test és vér ellen tusakodásunk, hanem fejedelemségek ellen, ez élet sötétségének világbírói és gonosz szellemek ellen. Azonban sem ő, sem a többi apostol nem a levegőt vagdosta szellemi harc gyanánt, hanem kiment és hirdette az evangéliumot az emberek között: ez volt az igaz szellemi harc.

Ha bele akarunk bocsátkozni igazi ütközetekbe szellemben, menjünk ki és hirdessük a barátainknak, ismerőseinknek az evangéliumot — azonnal meg fogjuk látni, hogy hol zajlik az igazi szellemi ütközet.

A démonűzéssel kapcsolatos másik szélsőség, hogy Jézus korával véget ért a csodák és a démonűzések kora és nekünk ezzel nem is nagyon kell foglalkoznunk. Azonban ez sem felel meg az Újszövetségben foglaltaknak, sehol nem olvassuk, hogy adott térre vagy korra korlátozódnának az evangéliumokban foglaltak. A démonűzés ma is valóság, az inkább már a mi problémánk, ha nincs hitünk benne. Jól látható, hogy Jézus is a tanítványok hitetlenségét emeli ki ennél a fiúnál.

Lehetnek ma is olyan mentális eredetű problémák, amelyeket az orvostudomány mentálhigiénés kezeléssel próbál orvosolni, azonban a gyökere a természetfelettiben keresendő és egyértelműen démoni tevékenység van a háttérben. A kérdés, hogy mi, akik tudunk erről, mit teszünk? Böjtölünk és imádkozunk, úgy ahogy arról itt Jézus beszél, mert tudatában vagyunk annak, hogy az adott helyzetben valódi változást tudunk előidézni, vagy belenyugszunk abba, hogy a beteget tovább szedálják, akár élete végéig?

Az igazság tehát valahol a két szélsőség között van: nincs minden bokorban démon, de nem is szabad közömbösnek lennünk a démonizált emberek iránt — még ha az nem is egyezik a mai korszellemmel.